Idézetek a játékról
A játékos a játékért játszik, sok utazó csak azért utazik, hogy utazzék.
A játék tartson, ameddig a játéknak van ideje, de amikor komoly dolognak jön el az ideje, abba kell hagyni a játékot.
Életem játék, gyermek vagyok karodban, boldog ajándék.
Ez is olyan volt, mint amikor gyerekként szembekötősdit játszott. Minden gyerek kipróbálta, milyen "vaknak" lenni. A ház egyik sarkából a másikba kellett eljutni bekötött szemmel. Persze mindenki rettentően humorosnak találta, ha az ember átesett egy zsámolyon vagy megbotlott a küszöbben a konyha és az ebédlő között. A játék arra volt jó, hogy az ember a saját kárán tanulja meg, mennyire kevéssé is emlékszik egy alapjában véve ismerős ház berendezésére, és hogy mennyivel többet jelent a látás, mint az emlékezet. A játék után pedig elgondolkodik az ember, hogy milyen is lehet az élet vakon.
A játék addig játék, ameddig mondhatod benne, nem ér a nevem. Az életben sohase mondhatod.
Mindenki szeret játszani. Aki nem játszik, nem is ember.
Olyan játék ez, mint a tenisz: te elütöd a labdát, a másik visszapattintja. Néha elhibázod, néha elhibázza. De újra szerválsz, míg egyre jobban játszod a szeretet játékát. Az a legcsodálatosabb, ha megtalálod azt, akivel egy életen át játszhatod.
Csináljon úgy, mintha élne, legalább játssza meg, mint egy színész. Egy idő múlva aztán... hosszú idő múlva a játék igazivá válik.
A türelem is játék, a képességeké és a kitartásé. (...) Mellesleg, ha egy játékban magunk ellen játszunk, nevezhetünk-e bárkit is vesztesnek?
Szorítkozz pusztán megfigyelésre, és sosem fogod észrevenni a saját életed lényegét. A dolgot így is meg lehet fogalmazni: éld a legjobb életet, amit tudsz. Az élet olyan játék, aminek a szabályait akkor tanulod meg, ha beleveted magad, és késhegyre menően játszani kezded. Máskülönben állandóan kibillensz az egyensúlyodból, folyamatos meglepetést okoz neked a változó játék.
Az életünk egy furcsa kis mese, szeszélyes játék, bús színész dolog, minden egy szürke váz körül forog, fénnyel cifrázva, könnyel is tele... Az életünk egy furcsa kis mese.
Van egy különös játék... Nő és férfi játssza. Írott szabályai nincsenek. Szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. (...) Nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. Győzni, és elnyerni a másikat. És ez nem játék.
A felismerés nem más, mint egy olyan kirakójáték, melynél nem tudjuk előre, hány darabból áll majd. És csak akkor nyerjük meg a játékot, ha a teljes mozaik összeállt.
Olyasmi foglalkozás az írás, mint a játék, a gyermek komolyan veszi, és bár semmi lényeges nem függ attól, amit nagy gonddal végez, afelől, hogy csak játék, még csakugyan elfárad bele.
Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.
Facebook
Pinterest