Idézetek az igaz szerelemről
Soha ne feledd, a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, ahogy az emberek gondolják, hanem a félelem. A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem. A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz. A félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz. Ha félsz, kételkedsz; ha szeretsz, akkor bízol. A félelemben magányos vagy, a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül.
Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól?
A szerelemre nincs más orvosság, csak a szerelem.
A szerelem varázsló, mágus, az értéktelent örömmé változtatja, királyt formáz közönséges sárból.
Furcsa, hogy míg az emberek a csodáról, a megvilágosodásról, az ihletről és egyebekről múlt időben beszélnek, a szerelem múlhatatlan.
Van egy szó, amely az élet minden terhétől és fájdalmától megszabadít bennünket: ez a szó a szerelem.
Itt az ideje bevallani saját magamnak, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet észérvekkel befolyásolni, hogy a szerelem nem döntés kérdése.
Szíved vágyának ára a szíved maga.
Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.
Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.
A romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, mint fehér lovon egy királyfi, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a rá hulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy a bimbóból kipattan a rózsa.
A szerelem, még ha vereséggel végződik is, valamiféle becsületet ad; de szerelem nélkül nincs semmilyen becsületed.
Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt.
A szerelem néha olyan könyörtelenné teszi az embereket, amilyenné még a gyűlölet sem. Amikor a szerelem a tét, senki sem tartja elfogadhatatlannak, hogy amikor a másik nem figyel, hátba döfje.
Soha ne feledd, a szeretet ellentéte nem a gyűlölet, ahogy az emberek gondolják, hanem a félelem. A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva. A szeretet igazi ellentéte a félelem. A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz. A félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz. Ha félsz, kételkedsz; ha szeretsz, akkor bízol. A félelemben magányos vagy, a szerelemben viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül.
Mi lehet csodálatosabb érzés két lélek számára, mint hogy kötelékük egy életre szól?
A szerelemre nincs más orvosság, csak a szerelem.
A szerelem varázsló, mágus, az értéktelent örömmé változtatja, királyt formáz közönséges sárból.
Furcsa, hogy míg az emberek a csodáról, a megvilágosodásról, az ihletről és egyebekről múlt időben beszélnek, a szerelem múlhatatlan.
Van egy szó, amely az élet minden terhétől és fájdalmától megszabadít bennünket: ez a szó a szerelem.
Itt az ideje bevallani saját magamnak, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet észérvekkel befolyásolni, hogy a szerelem nem döntés kérdése.
Szíved vágyának ára a szíved maga.
Szeretni annyi, mint egészen megismerni az örömet, s aztán elpusztulni.
Az érzéki gyönyör a lelkek egyesülése nélkül mindig állatias volt, és az is marad: nyoma sincs utána az emberben valami nemesebb érzelemnek, inkább a megbánásnak.
A romantika nem harsonaszó és pompás külsőségek között vágtat be az ember életébe, mint fehér lovon egy királyfi, hanem úgy lopakodik mellénk, mint egy régi jó barát, csendesen, észrevétlenül, talán prózába burkolózva, amíg egy váratlan pillanatban a rá hulló napsugár fel nem ébreszti az ott szunnyadó zenét és költészetet, talán... talán... a szerelem egy gyönyörű barátságból fakad, oly természetesen, ahogy a bimbóból kipattan a rózsa.
A szerelem, még ha vereséggel végződik is, valamiféle becsületet ad; de szerelem nélkül nincs semmilyen becsületed.
Az ember ezer évet vár, képtelen moccanni is. Jégbe temetett test. Tökéletesen konzervált. Haj, bőr, körmök, ruha, ékszerek, minden érintetlen, minden a helyén. Nem halott, csak alszik. Csak néma. Azután megszólal egy hang - vajon ennyi is elég, hogy megolvassza ezt a jéghegyet? Hogy újból lélegezni kezdjünk, ismét kicsorduljon a könny, a nyál, áramlani kezdjen az erekben a vér? Színt varázsoljon az arcra, hajat fényesítsen, felforrósítsa a bőrt? A test felpezsdül, a kéz simogatásra, a száj csókra vágyik. És ehhez a csodához csupán azt az egy hangot kellett hallanunk. Az egyetlen lehetséges magyarázat, hogy az ember mindvégig szerelemes volt. Csak mozdulatlanul várt a jégtömb alatt.
A szerelem néha olyan könyörtelenné teszi az embereket, amilyenné még a gyűlölet sem. Amikor a szerelem a tét, senki sem tartja elfogadhatatlannak, hogy amikor a másik nem figyel, hátba döfje.
Facebook
Pinterest