Idézetek az igaz szerelemről
A szerelem nem látja szerelme tárgyának tulajdonságait, ő csak szeret, mert nem is tehet másként.
Mert amikor a lány inkább a szüleinek engedelmeskedik, mint a szerelemnek, akkor gyenge lábon áll a szerelem: nem győzhet.
Veszett szerelem! Szerelmes gyűlölség! Ó, valami, mi semmiből fogant! Ó, súlyos könnyűség, komoly üresség, Gyönyörű alakok torz zűrzavarja! Ólompehely, hidegtűz, éberálom, Beteg egészség, minden, ami nem! Így szeretek én, s ezt nem szeretem.
Az is lehet szerelem, ha az emberek nem hazudnak egymásnak egy percig se. Azt adják, ami szavakkal ki nem fejezhető.
Valamennyien részecskéi vagyunk a szerelem világméretű koncentrációjának. Amikor szeretünk, hozzá csatlakozunk, lelkünk összenő ezzel a fura, bolygónkat benépesítő jelenséggel, a szerelemmel.
Szerelem nélkül az ember - akár a fa télen. Nem tudni, él vagy sem.
Nem a kétneműség szükséglete hozta létre a szerelmet, hanem a szerelem szükséglete bontotta két nemre az embert és állatot.
Az első szerelem és az utolsó kísértetiesen hasonlítanak egymáshoz! Az elsőnél azt hisszük, nem jöhet utána senki. Az utolsónál viszont azt hisszük, még jöhet, de tévedünk... És ez a legszomorúbb. Az elsőnél mindig még túl fiatal az ember, de ezt nem hiszi el. Az utolsónál viszont még azt hiszi, hogy fiatal és aztán kiderül, hogy nem...
A szerelem olyan, mint a halál. Tudjuk, hogy eljön értünk, csak azt nem tudjuk, mikor.
Ezt a röpke sétát, ami a bölcsőnktől a sírunkig vezet, a szerelem teszi elviselhetővé.
A szerelem - isteni titok, minden avatatlan szem előtt rejtve kell maradnia, bármi történik is! Annál szentebb, annál drágább lesz ettől!
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
Minden megelőző intézkedésem és odafigyelésem dacára megfertőztem őt a legkellemetlenebb és legfájdalmasabb kórsággal - a szerelmemmel.
Kahlil Gibran azt mondja: a két szerelmes olyan, mint egy templom két oszlopa - ugyanazt a tetőt tartják, de önmagukban állnak. A tető tartása szempontjából együtt vannak, de lényegüket, lényüket tekintve különállók. Legyetek egy templomnak, a szeretet ugyanazon templomának oszlopai, melyek ugyanazt a tetőt tartják, de gyökereitek saját lényetekből eredjen. Akkor megismeritek az egyedüllét szépségét, tisztaságát, egész-ségét és egészségességét is, és megismeritek az együttlét örömét, táncát, muzsikáját is.
Az együttléthez két emberre van szükség, két független emberre. Az együttlét akkor gazdag, méghozzá mérhetetlenül gazdag, ha mindkét fél tökéletesen független. Ha függnek egymástól, akkor az nem együttlét, hanem rabság, rabszolgaság. Ha egymástól függnek, ha egymásba kapaszkodnak, ha birtokolják egymást, ha nem engedik egymást egyedül lenni, ha nem engednek egymásnak elég teret a növekedéshez, a fejlődéshez, akkor ők ellenségek és nem szeretők - ártalmasak egymás számára, mert akadályozzák egymást lelkük, lényük megtalálásában. Miféle szerelem az ilyen? Ez csak az egyedülléttől való félelem, nem pedig szerelem; csak félelmükben kapaszkodnak egymásba. De a valódi szerelem nem ismer félelmet. A valódi szerelem képes az egyedüllétre, a tökéletes egyedüllétre, és ebből az egyedüllétből fejlődik ki a valódi együttlét.
Facebook
Pinterest