Idézetek a hivatásról
Egy profi író élete állandó rémálom, tele van örökös elutasítással. Csak egy őrültnek lehet ez az álma. Nekem viszont nem volt választásom. Csak úgy tudom elviselni ezt a világot, ha történeteket írok róla.
Minden szakma a laikusok elleni összeesküvés.
Ha a munkánk vagy a karrierünk nem felel meg számunkra, akkor másvalamibe kezdünk. A hivatását azonban nem választja az ember. A szóban is benne van, hogy minket hívnak. Akinek hivatása van, úgy érzi, nincs választása, engedelmeskednie kell a hívásnak, különben nem talál rá a saját életfeladatára, küldetésére.
A hivatástudattal bíró ember nem azért az emberi jogok élharcosa, nem azért gyógyít betegeket, ír nagy hatású regényeket, vagy működtet segélyszervezetet, mert az valamilyen költség-haszon elemzés szerint megéri neki. Az ilyen ember magasabb rendű célok szolgálatába állítja az elhivatottságát, és minél nehezebb dolga van, annál elszántabban küzd ezekért a célokért.
Jó élet nem lehetséges anélkül, hogy valamilyen elhivatottság, hivatás köré ne rendeznénk. Ha a munkát arra igyekszünk használni, hogy önmagunkat szolgáljuk vele, egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az ambícióink és az elvárásaink fényévekkel megelőztek minket, soha utol nem érhetjük őket, soha elégedettek nem lehetünk.
Nem az a fontos, hogy sose szeress valamit annyira, hogy az irányítson téged. Hanem az a fontos, hogy olyan mélyen kell szeretned valamit, hogy soha senki ne uralkodhasson fölötted. Ez nem gyengeség. Ez ad erőt.
A tökéletesség iránti igyekezet az egyetlen valódi elégedettség.
A színvonalat hiúságból és az elvárások okán szeretem megugrani. De nem gondolom, hogy utána ezért taps járna. Inkább azt érzem, hogy ha nem így csináltam volna, nagyon szégyellném magam.
A legszebb szakma is rossz lehet, ha nem megfelelő helyet, társakat választanak hozzá.
Sok karriertörténet visszatérő eleme a sorsot jó irányba térítő véletlen, de erre alapozni nem lehet. Hasonló a helyzet a váltás képességével is. Hiszen aki a már elért egzisztenciáját féltve nem mer belevágni semmi újba, ugyanolyan tehetetlen, mint az eleve tétlenségbe süppedők.
Ha én nem tudom eldönteni magamról azt, hogy alkalmas vagyok-e erre a pályára, akkor az azt jelenti, hogy nem vagyok alkalmas.
A tárgyalóasztal mellett végzetes lehet, ha a szívedre hallgatsz.
Amikor megismerkedünk valakivel, gyakran az első mondatokban elhangzik, ki mivel foglalkozik. A munka identitást teremt, és gyakran meghatározott társadalmi státuszt ad.
Csodálatos ez a mi életünk: színészeké! Hogy kergetjük a napokat, egyiket a másik után, meg se gondolva, hogy hát bizony mindennap egy nap! Gondolunk is mi arra, hogy egy nap elmúltával ismét öregebbek leszünk.
A színésznek minden öröme a maga jó szerepében van; jaj de fáj az nekünk, ha azt, amit eljátszottunk sokszor, egyszer lemajmolja más. Nem adom a magamét másnak s nem vágyódom én sem a máséra.
Facebook
Pinterest