Idézetek a házasságról
Borzalmas, hogy amint az ember férjhez megy, azonnal el is veszíti saját identitását. Hirtelen egyszer csak valakinek a felesége vagy, szóval a másik fele, és az egész egy kicsit olyan, mintha elveszítetted volna önmagadat.
Neked meg kellett nősülnöd. (...) Ez annak a rendje, módja. Van, aki megnősül, van, aki nem. Én már akkor megtettem, amikor még sokkal fiatalabb voltam nálad. Nem is kárhoztatlak érte. Nem tehetsz róla, hogy éppen olyan házasuló fajtájú vagy, mint én. Ez egész természetes dolog, olyan, mint a vadorzás vagy az ivás, vagy mint a kavargás a gyomorban. Az ember nem segíthet rajta, ez az egész. De hogy mire jó, és egyáltalán jó-e valamire, azt nem nagyon látom. Minél forróbb eleinte, annál hamarabb kihűl, de előbb-utóbb minden esetben mindenki ráun.
Egy nő ne menjen férjhez csak azért, mert megkérik, vagy mert az illetőnek nagyon tetszik, és meg tud írni egy tűrhető levelet.
A házassághoz nem elegendő csak a szerelem. Az csak alap, amire már érdemes építkezni, de sok minden más is kell az építkezéshez. Ne hidd el, hogy a szerelem mindenható és mindenek felett álló. Nem, kislányom. Az év nem csupa piros betűs napból áll.
Az asszony mindig olyan lutri (...). Zsákbamacska valamennyi. Az ember nem tudja előre, hogy mit kap, amíg haza nem viszi és ki nem csomagolja. Minden ember, aki megnősül, zsákbamacskát vesz. Mindenki! Mert a házasság keresztül-kasul megváltoztatja valamennyi nőt. Sose lehet előre megmondani, hogy milyenekké válnak. Én már láttam, hogy a leghelyesebb lányból is milyen boszorkány lett.
A házasság furcsán elnémítja a bensőséges megnyilvánulások bizonyos fajtáit. Majdnem minden házasságban élő ember tapasztalta már, milyen megdöbbentő dolgokat tud mondani a társa egy kerti partin egy idegennek. A hétköznapok sodrában nehéz gondolatébresztő, mélyenszántó társalgást folytatni.
A legtöbb házasság az elején őszinte, amikor könnyű őszintének lenni. Amikor százszor megesküszik egymásnak két ember, hogy igenis szeretlek és örökké szeretlek, s megesküszik arra, hogy ha pedig egyszer "eljön az az idő, - de az nem lehet! - hogy már nem szeretlek, azt is őszintén megmondom". És mi történik? Mikor a szerelem meghal, akkor kezdődik a hazugság még csak igazán. Egyik fél sem vallja be, hogy bizony kezd hidegedni, hanem előbb apróbb, majd egyre nagyobb hazugságokkal injekciózzák a dolgot. A végső robbanásig.
A nőnek a házasság állás. Meg akar élni belőle. Hol van még egy intézmény, ahol olyan kis tudással, alacsony kvalifikációval és aránylag kevés munkával meg lehet élni?
A házasságunk nem egy tündérmese, nem hint rám rózsaszirmokat, és hétvégenként nem repít el Párizsba, de ha levágatom a hajam, észreveszi. Ha felöltözöm, hogy elmenjek valahová, megdicséri a ruhámat. Ha sírok, letörli a könnyeimet. És mikor magányos vagyok, szeretettel vesz körül. Ugyan kinek kell Párizs, ha megölelik helyette?
A férjem a védelmezőm, ez igaz, de ugyanakkor a szerelmem is. (...) Mindig is szerettem, és ha minden áldott nap újra meg kell tanulnom szeretni, állok elébe.
- Az a legrosszabb, ha az ember elveszíti az igazit, csak mert fél a kötöttségtől. - Még rosszabb, ha az ember nem az igazit veszi el, csak mert fél a magánytól.
A mézesheteknek véget kell érni, mert az nem valódi. Az igazi kapcsolat ott kezdődik, amikor megállapodtok egymás mellett.
A házasság nem csupán boldogsági társasvállalat. Szenvedések is vannak az életben. Tehát az egybekelők azokra a szenvedésekre is vállalkoznak. Csakhogy addig ki-ki a maga baját szenvedte, az egybekelés után már a másik baját is. Nem minden hónap május.
A házasság nem időtlen egyezség. Egy napra szól, és minden nap újból kezdődik.
A házasság nem tesz jót az arcszínnek, öregít. A menyegző leverően egyszerű. Az anyakönyvvezető adja az asszonyt férjének, milyen lapos dolog! A házasság durva mivolta végleges helyzetet teremt, megfosztja az embert akaratától, a választás lehetőségétől, mondattana van, mint a nyelvtannak, az ihletet helyesírással pótolja, a szerelmet írásbeli dolgozattá silányítja, tönkreteszi az élet titokzatosságát, nyilvánvalókká az időszakos, elkerülhetetlen dolgokat - a levetkőzött nő nem mennyei látvány többé -, elértékteleníti jogait annak is, aki gyakorolja, annak is, aki aláveti magát, megzavarja a mérleg billenésével az erős nem és a hatalmas nem bájos egyensúlyát. Mert a házasságban az úr áll szemben szolgálójával, ott, ahol azelőtt a királynő uralkodott rabszolgája felett. Prózaivá tenni az ágyat egész az illedelmességig, lehet-e ennél durvább felfogás? Nem elég ostoba dolog magában véve az, hogy nem bűn többé szeretnünk egymást?
Az egyének véges lények, ezért egyesülésük nem tarthat örökké, és pontosan ezt a fájdalmat érezzük, minden házasságban, minden szerelemben: a fájdalmat, amelyet az okoz, hogy nem egyesülhetünk örökre az adott személlyel. Egy percre eggyé válhatunk vele, de aztán újra visszazuhanunk eredeti, magányos állapotunkba, és szakadék támad közöttünk.
Facebook
Pinterest