Idézetek filmekből
Az élet túl kegyetlen. Ha többé nem hiszünk a szerelemben, miért akarnánk élni?
Ezért van a hitünk, hogy akkor is lássuk mi a helyes, ha elvakít minket a kétség és a félsz. A hitünk határoz meg minket. Ha oda az ember hite, akkor kik vagyunk?
Az életet ott kell élni, ahol vagyunk. Ebben nem dönthetünk.
Az életben a legfontosabb kapcsolat a kapcsolatod önmagaddal.
Az egyszerű megoldás olyan, mint viharban a fény. A vesztedbe rohansz, ha követed, mert nem mindig vezet biztos helyre.
Senki sem választhatja meg a végzetét és senki sem menekülhet előle.
Remélem, megtanultad, hogy nem szabad hagyni, hogy a tervezés megakadályozza az utazást.
Évente egyszer leülünk és számba vesszük mindazt a jót, amiben részünk van. Hálát adunk a barátokért, akik megértenek, a szeretőkért, akik boldoggá tesznek, a gyerekekért, akik szót fogadnak nekünk. Igen. Mindig hálásnak kell lennünk azért, amit kapunk, még akkor is, ha az csak egy lehetőség.
A házunkon kívüli világot sajnos nem tudjuk irányítani sem bombákkal, sem diplomáciával, de még szeretettel sem.
Jó háborúk nincsenek, de sajnos néhány háború szükségszerű, és amikor ez kirobbant, az volt. Hiszek benne. Azt, hogy még szükségszerű-e és erkölcsös-e, azt nem tudom, de fogadd el, hogy ez a történelem, amiben élünk
- Fogalmad sincs, milyen a sors, ami elől nem menekülhetsz. - A sors bosszantó dolog... - Mintha az egész életedet előre eltervezték volna, és semmiben sem dönthetsz magad, és néha abban sem vagy biztos, hogy jó-e az, amit a sorsod kíván?
A gonosz sok álarcot hord. És egy sem olyan veszélyes, mint az erény álarca.
Mindannyian kapcsolatban állunk egymással, egy láthatatlan szál köt össze bennünket, mely a végtelenbe nyúlik és ugyanakkor sérülékeny. Bár összetartozunk, mégis mind külön egyéniségek vagyunk. Üres porhüvelyek, megtöltve végtelen számú lehetőséggel. Gondolatok kavarognak bennünk, hit, meggyőződés, emlékek és tapasztalatok összefüggéstelen foszlányai. Lehetünk-e ezek nélkül önmagunk? Lehetsz-e te önmagad? Ha ez a láthatatlan szál, ami összetart minket, megsérülne vagy elszakadna, mihez kezdenénk? Mi lenne a sorsa a magányos és elszigetelt lelkek milliárdjainak? Életünk nagy küldetése hát ez. Keresünk, kötődünk, kitartunk. Ha a szívünk tiszta, a gondolataink őszinték, és együtt cselekszünk, képesek leszünk beteg világunkat meggyógyítani, és egy végtelen lehetőségekből álló univerzumot felépíteni.
Bolygónkon közel 7 milliárd ember él. Mindegyikük más, mindegyikük egyedi. Mennyi az esélye annak, hogy ez így legyen? Miért van így? Pusztán a biológia, a fiziológia határozná meg a sokféleséget? Vajon gondolataink, emlékeink, tapasztalataink jelölik ki speciális helyünket? Vagy ennél többről van szó? Talán egy felsőbb akarat irányítja a teremtés véletlenszerűségét? Talán valami ismeretlen rejtőzik a lélekben, amely ott lapul mindegyikünkben, és ránk szabott kihívásokkal segít felfedeznünk, hogy kicsodák is vagyunk.
Ez az élet rendje, fiam. Bármilyen messzire is visz az utad, legvégül visszatérsz oda, ahonnan indultál. Bármennyit is változol életed során, mindig azt az énedet keresed majd, akivel egyszer boldognak érezted magadat. De valahol legbelül örökre megőrzöd azt a lényedet, amivel egyszer megszülettél, és akárhogy is fegyelmezed a benned élő szörnyeteget elhallgattatni, ezt már sohasem fogod.
Facebook
Pinterest