Idézetek filmekből
Az emlékeinkhez nem kell látni, azokat vakon is jól ismerjük.
Néha (...) a sors anélkül írja az utadat, hogy téged megkérdezne, és ilyenkor bizony a véletlenek könnyen találkoznak, majd mikor azt érzed, ezen is túl vagy, akkor tárulnak eléd.
Vannak napok, amikor kicsit minden a helyére kerül. A bűnök, a hibák megbocsáttatnak, és még az idegent is nagy ölelés fogadja. Ilyenkor elégedetten dőlünk hátra, mondván: túl vagyunk a nehezén.
Igen, ha hibát követünk el, bocsánatot kell kérnünk, aztán pedig tovább lépni. Meg kell próbálni elfogadni az életünkben a változásokat, azt kell választanunk, hogy megbízunk egy régi ellenségben, vagy meg kell tanulnunk, hogy ne mi vívjuk meg a gyerekeink harcait. De néha az a fájdalom, amit mi okoztunk, olyan nagy, hogy nem lehetséges továbblépni.
Ha az élet a feje tetejére áll, gurulj vele!
Amit egykor igaznak hittünk, mára más lett. Jobban tesszük, ha elfelejtjük azt, ami volt a múltban, mert amit egykor lehetetlennek gondoltunk, vagy akár elképzelhetetlennek, az most mégis valóra válik.
A barátságban a legjobb szándék végül mindig a barátot bántja, és ezzel magunkat bántjuk.
- Mit csinálsz, ha becsap az, akit szeretsz? Ha rendesen átver? - Megpróbálom nem szeretni. - És sikerül is? - Nem, azt hiszem nem.
Nincs rosszabb annál, mint olyat szeretni, aki folyton csalódást okoz!
- Szerelmes vagy...? Kövesd az oroszlánszíved! (...) - Mondjam el, hogy, mit érzek? - Igen, kivéve, ha nem vagy biztos az érzéseidben. Mert, ha feltöröd azt a kagylóhéjat, azután meggondolod magad, ő előbb hal bele a magányba, minthogy valaha is újra bízzon valakiben.
- Nem érzed, hogy más lenne az életed, ha gazdag lennél? - De, persze! De... jobb is? Mondjuk, nem kellene turistaosztályon repülnöm, de amit az életünk hoz, attól leszünk azok, akik vagyunk, igaz? Attól, hogy megbirkózunk a dolgokkal. És a jó dolgok nem attól lesznek édesebbek, ha gazdag vagy.
Semmi sem számít igazán, amit a "de" előtt mond ki az ember.
Nézzük meg magunkat. Folyton rohanunk, folyton loholunk, folyton késésben vagyunk. Emberek vagyunk, ez mégis embertelen. De néha egy picit minden lelassul, és helyre kerülnek a dolgok. Rátalálunk arra, akit a sors rendelt nekünk, és végre tartozunk valakihez.
Mindegyik háborúban van egy pillanat, amikor minden megváltozik. Egy pillanat, amikor az út elkanyarodik. A szövetségesek és a frontvonalak átrendeződnek, és az ütközet szabályai újraíródnak. Egy ilyen pillanat megváltoztathatja a harc természetét, vagy eldöntheti valamelyik fél javára. Megteszünk hát mindent, hogy megragadjuk a pillanatot. Felkészülünk a változásra. Szívünket megkeményítjük. Félelmünket elfojtjuk. Összeszedjük az erőinket, és jeleket keresünk a csillagokban. Ám ezeket a pillanatokat, a játékszabályok változását örök homály fedi. A végzet láthatatlan keze mozgatja a bábukat a sakktáblán, és bármennyire is készülünk rá, bármennyire is tartunk ellen a változásnak, számítunk a pillanatra, harcolunk az elkerülhetetlen ellen, végül mégsem állunk készen, amikor elérkezik.
Aki elment, nem jön vissza és nem mehetünk utána. Az élet megy tovább.
Facebook
Pinterest