Idézetek a fájdalomról
Szakaszokra emlékszem abból az éjszakából, de még nem raktam össze az egészet. Talán mert képtelen vagyok rá, vagy mert nem is kívánom a teljes emléket. A darabokat is alig bírom.
Ha vissza kellene néznem az életemre, hogy kijelöljek egy boldog pillanatot, akkor azt is tudnám, hogy az a pillanat ott maradt a múltban. Hogy soha többé nem hatna ugyanazzal az erővel. És ez nagyon fáj.
Néha, amikor az embert fájdalom éri, segít, ha beleveti magát valamibe, ami súlytalanná teszi, és megszabadítja a terhektől.
Vannak fájdalmak, melyeken, mint a himlőn, csak egyszer megyünk keresztül, de melyek, mint ez, többnyire eltörölhetetlen nyomokat hagynak magok után.
A fájdalom sok mindenre ráveheti az embert.
A fájdalom az élet ára. Ahogy a szerelemnél is. Innen tudjuk, hogy élünk.
Ahogy nagyobb leszel, megszokod, hogy a fájdalom halványodik.
Nincs vészcsengő, semmi nem jelzi, hogy a szakadék szélén állsz. És talán pont ettől olyan tragikusak a tragédiák. Nemcsak attól, ami történik, hanem attól is, ahogyan történik: a semmiből érkező gyomrostól, amikor a legkevésbé várnád. Még elfintorodni vagy a hasizmaidat megfeszíteni sincs időd.
Amíg minden össze nem dől, fogalmunk sincs arról, hogy mi mindenünk van, és az mennyire törékenyen és tökéletesen áll össze.
Bárki elkezdheti elölről, Nem a szerelmen, hanem a bosszún át, A tűzön át újjászületünk, A bosszú általi béke Hozza majd el a véget.
Az már megmásíthatatlan törvény, hogy az ember élete során minden örömért valami fájdalommal fizet, és voltaképpen szánalmas kuporgatónak tekintem azokat, akik lemondanak az emberi élet egyébként is oly kevés, etikailag kifogástalan öröméről, puszta félelemből, hogy fizetniök kell majd a számlát, amelyet a sors előbb-utóbb benyújt. Aki a szenvedés garasaival fukarkodni akar, csak húzódjék meg holmi aggszűznek való padlásszobácskában, ott száradjon el lassan, mint egy meddő, gumós növény, amely soha nem szökik virágba.
Botok és kövek csontot törnek, de a gúnynév sose fáj.
Azért vérzel, hogy tudd: élsz!
Meg kell tudni különböztetni a küzdelem miatt érzett fájdalmat attól az érzéstől, amikor a testem azt kéri, álljak meg, mert különben még súlyosabb következményekkel kell számolnia. Az a gond, hogy az ilyen pillanatokban teret nyer a fájdalom, és a gondolatok egy másik síkra helyezkednek, hogy elterelődjenek. Egy olyan helyre, ahol nincsenek színek, ahol minden fekete és fehér, élet vagy halál.
Nem az a baj, hogy az élet tele van nehézséggel, hanem az fáj piszkosul, ha mások boldogabbak nálad.
Facebook
Pinterest