Idézetek a fájdalomról
Hallgass a fájdalomra, mert a fájdalom történelemtanár és jós is egyben. A fájdalom megmutatja, hogy kik is vagyunk. Néha olyan erős, hogy úgy érezzük, mintha haldokolnánk, de végtére is csak az él igazán, aki már meghalt egy kicsit.
A szerelem, akár a fájdalom, elvakítja az embert. Elfeledteti, amit nem tud, hogy csak arra a néhány részletre összpontosítson, ami mindennél többet jelent.
Az elszalasztott lehetőségek sosem csak a felszínt sebzik meg - mindig csontig hatolnak.
A legjobb és legszebb dolgok sosem maradnak sokáig a világon.
A fájdalom olyan, mint a drága kincs, nem szabad, hogy sokan lássák, mert a gonosz vagy éppen kárörvendő szemek megszentségtelenítik. A szeretteink felett érzett fájdalom nem mutogatni való. Nem közügy.
Hogy hallhasd a lelkem, Leszek villám a csendben, Belecsapok a földbe, Mikor fáj a szívem.
A fájdalomból sohse lesz dal, Vagy csak idővel, mikor enyhül. Ha igazi, nagy bánatom van: Köny fakad, nem dal a szívembül.
A nyomorúság csontig hat. Olyan, akár a jeges szél, amitől az ember még a paplan alatt is vacog, és reménye sincs arra, hogy valaha felmelegedjék. A nyomorúságtól csikorognak a fogak és megfájdulnak az izmok.
Nemcsak a születés és a halál okoz szenvedést, de a légellenállás, a gravitáció, a munka, az ölelés is, mert ott a szenvedés a dezoxiribonukleinsavunkban, félrecsúszott nyakkendőinkben, a mozdulataink között, a tányérunkon; ez a zenében a szubdomináns, a fizikában az entrópia, a szerelemben a féltékenység, a gyermeknevelésben az aggodalom. Az emberi életút passiónak is nevezhető.
A valódi fájdalom nem az, amit a sportolók éreznek, és ami csupán fiziológiai jellegű. A valódi fájdalom az, ami az életkilátások elnyomásával jár.
Már, Fájdalom, lakótársam leszel, Míg csak élek? - Közös tűz, közös ágy, Közös - ó, kínok kínja - koponyánk, S amikor én eszem, te is eszel?
Borzasztó dolog nézni, ahogy gyötrelmes fájdalom marcangol valakit; olyan érzés, mintha erőszakosan, tolakodón háborgatnánk az illetőt.
Sokkal szerencsésebb és enyhítőbb gyorsan és intenzíven szenvedni, hogy aztán elmúljon, belázasodni és önkívületben tűrni, hogy fáj.
Minden veszteség precedens nélkül áll. Sosem tudhatjuk meg, milyen a másik ember fájdalma.
Ónsúly a fájdalom, ha itt, jelenben, Könnyű, ha múlté, mint a hópehely.
Facebook
Pinterest