Idézetek az érzelmekről
Az éber észlelés az érzékelés és figyelés közvetlen módja. Elvileg pillanatról pillanatra észleled, mit érzel. Észleled, hogy szomorú vagy, vagy vidám, nyomott vagy izgatott stb. Az esetek többségében azonban észlelési képességed álomba merült. Egész életedben jól kellett viselkedned, nem volt szabad kimutatnod, hogy milyen a hangulatod, nem volt szabad nyafognod, mindig az utolsó morzsáig meg kellett enned az ebédet, engedelmeskedned kellett, nem volt szabad sírnod, szorgalmasan kellett tanulnod, és így tovább. A saját érdekedben többé-kevésbé kikapcsoltad magadban annak tudatos észlelését, hogy milyen érzés is például jól viselkedni, engedelmesnek lenni, szorgalmasan tanulni. Ezek ugyanis többnyire inkább rossz érzések voltak: korlátozóak, untatóak, szomorúak vagy egyszerűen fájdalmasak. Nem jó dolog a szomorúságot és fájdalmat folytonosan érezni. A megoldás tehát kézenfekvő volt: kikapcsolod az észlelést. Hogy ne érezz, ne tudatosítsd magadban az érzéseidet. Az észlelés és tudatos megélés helyét a racionális mérlegelés foglalta el. Persze hogy ésszerű dolog kijárni az iskolákat, ellenkező esetben soha nem sikerül megfelelő helyet betöltened a társadalomban, stb. Ez ad erőt neked, és ha elég keményen mondogatod magadnak, a saját észlelésed hangját már nem fogod hallani.
Csak egyetlen hely van, ahol elkerülheted az érzelmek kettősségét: a szívedben. Ott lehetséges, hogy egyszerre érezz szomorúságot és boldogságot, egyszerre legyél fehér és fekete. Észre fogod venni, hogy ha utat engedsz szomorúságodnak, az kiválthat könnyeket, de egyidejűleg megkönnyebbült nevetést is okozhat. Felülemelkedsz az ego ingoványán és korlátozott létén, amely mindent fehéren vagy feketén él meg, és vagy csak boldogságot, vagy csak boldogtalanságot képes érezni. Megtapasztalod, hogy lehetséges egy és ugyanazon érzelemként átérezni, hogy milyen szörnyen érzed magad az ego által irányított létben, ugyanakkor milyen boldogsággal tölt el, hogy a szíved végre kiáradhat. Valójában csordultig vagy szeretettel.
Milyen bohó a gyermek! S micsoda érzékeny a lelke minden változás iránt! Az ő lelkük olyan, mint valami finom kis gép, amely erős munkára nem való, de minden csekélységre megperdülnek a kerekei. Nekik merőben más a világuk, mint a miénk. A mi nagy dolgaink nekik semmiségek, és amik nekünk semmiségek, azok nekik a nagy valamik. A gyermek kacag olyanokon, amiken mi nem is mosolygunk, és sír olyanokon, amiken mi a homlokunkat se ráncoljuk. Egy tintacsepp, egy cserebogár, egy botlás, idegen öltözet: nevet rajta. És sír, ha a tolla elgörbül, ha csúfolják, ha aggódik, ha fázik. Aztán ha sírás közben valami kellemesen hat rá - akkor a könnyein át mosolyog.
Az élet olyan, mint a spiritusz, ha nem gyújtják meg: nem ég.
A női együttérzésnek nincs határa, ahogy a gyűlöletnek sem.
A szépség egymagában még (...) nem fojtotta volna bele a dühös szózuhatagot. Tudomást sem vett volna a bájos arcról, a reszkető ajkak érzéki teltségéről, az elegáns vonalú arccsontokról, melyeket mintha szobrász vésője faragott volna ki, az éjfekete haj selyemzuhatagáról, melynek néhány fürtje kicsúszott a hajpánt alól. A szidalmakat azonban az forrasztotta a torkára, amit a nő tekintetében látott. A szeme égszínkék volt, különleges, csillogó kék, mint a hóvihar után kitisztult téli ég. De ragyogásuk ellenére ezek a szemek nem voltak sem olyan reményteliek, sem olyan büszkék, mint a téli égbolt.
A szeretet lényege: kilépek önmagamból, hogy már ne én legyek önmagam számára a központ, hanem te légy az én központom. A szeretet lényege az elfogadás és az ajándékozás. Szeretni annyi, mint a másikért élni. A szeretet annyi, mint lemondani arról, hogy az ember önmagában, önmagáért és önmaga által éljen. A szeretet az önmegsemmisítés művészete!
Egészíts ki, mint régen. Azelőtt, amikor én aludtam, te ébren voltál, amikor én sírtam, te nevettél. Segíts nekem most is. Emlékezz arra, amit elfelejtettem, s felejtsd el azt, amire emlékszem. Én is segítek majd neked. Bennem is van érték.
Minden érzelmi zsarolás, legyen tettese akár szülő vagy bárki, akitől függünk, minden "haragszom rád" sebet ejt rajtunk, összetör. Válaszul bekeményítünk, azaz kiépítjük a védelem erős falát. A félelem, hogy ismét összetöri szívünket a minket fondorlatos erőszakkal (érzelmi zsarolással) jobbítani kívánó szándék, távolságtartásra, az "én házam, az én váram" megteremtésére ösztönöz. A nem kis erőfeszítést kívánó törekvés eredménnyel jár. Védetté, erőssé válunk... és iszonyatosan magányossá.
A szenvedély egy vadász, egy szörnyeteg, amely felfalja az embert.
A szeretet az maga a lényed... de ez a szeretet mára már csaknem teljesen lehetetlenné vált. A társadalom nem engedheti meg... A társadalom olyan beidegződéseket olt beléd, melyek lehetetlenné teszik a szeretetet, és csak a gyűlölet marad számodra. Így persze a gyűlölet könnyen megy, szeretni nemcsak hogy nehéz, de szinte már lehetetlen. Az ember eltorzult. És csak az eltorzult emberből lehet rabszolgát csinálni. A politikusok és papok mélységes összeesküvésben működnek már évszázadok óta. Az emberiséget rabszolgák tömegévé alacsonyították. Megsemmisítik az emberben a lázadás minden lehetőségét - márpedig a szeretet, a szerelem lázadás, mert csak és kizárólag a szívre hallgat, semmi másra.
Az érzelem nem bolti áru, amit rádobnak a mérlegre, a mutató kileng, s aztán fizethetsz érte, amennyi jár. Nem osztható, nem szabható, akár a végtelen fogalma, amely szétfeszíti a matematikát, de belefér a legegyszerűbb eleven lélekbe. Mit von le a szeretet értékéből, ha másra is sugárzik? Irigység, tulajdonféltés, féltékenység - pondrók a lélekben. Hát miféle szerelem az, amelyik pórázra fűz, ahelyett, hogy szárnyakat adna?!
Az érzelmek bipolárisak, és ezt nem szabadna elhazudni. Az igazi nagy kapcsolatok különösen nagy érzelmi amplitúdókkal járnak, persze annak függvényében, hogy kinek milyen a karaktere. Egy flegmatikus vagy melankolikus nyilván másképpen fogja megélni ezeket a hullámzásokat, mint egy kolerikus vagy szangvinikus, de tudomásul kéne venni, hogy mindenki életében jelen vannak, és ez teljesen normális. Gondoljunk bele, meddig élveznénk a mozdulatlan, eseménytelen idillt? Azt, hogy mindig minden kiszámíthatóan tökéletes? Mikor elégelnénk meg a mézmocsarat? Nem érdekesebb egy kicsit izzadni néha? Tehát ne próbáljuk az érzelmeket kivasalni, csak mert boldogok akarunk lenni. Inkább az a fontos, hogy azokat az ambivalenciákat, amik együtt járnak a kapcsolattal, jól viseljük el.
Vannak dolgok, melyek keserűbbek kimondva, mint érezve.
Melyik az erősebb: a szenvedély vagy a megszokás? Avagy minden erős nekibuzdulás, vágyaink és pezsgő szenvedélyeink egész vihara csupán a heves ifjúkor következménye és csakis emiatt látszanak oly pusztítóknak, mélységeseknek?
Facebook
Pinterest