Idézetek az érzelmekről
Nincs szenvedély, amely annyira háttérbe szorítja a józan ítélőképességet, mint a düh.
Lelked az érzelmeid összességének tárháza.
Aki sohasem ette kenyerét könnyezve, aki gondterhes éjszakán sohasem sírt az ágya szélén, az nem ismeri a túlvilági erőket.
Minden túlzás testvére a másiknak.
Mennél önzőbb valaki, annál könnyebben elérzékenyedik, és szentimentalizmusa a legrettenetesebb önzés, mert a mások tragédiájában is csak a magáét látja, és minden áldozatban csak magát siratja.
Amit a legkönnyebben szavakba lehet foglalni, nem szükségképpen az a legfontosabb. De amint egy kapcsolat szempontjait szavakba foglalják, a fontosságuk a megfogalmazó számára nagyobb jelentőségűvé válik.
Voltam már néhányszor úgy, hogy felolvadt és kiáradt a szívem, forró szeretet töltött el és fájdalmas vágy, hogy elmondjak magamról mindent barátnak, szeretőnek: odaadjam magam, maradék nélkül, hogy megszeressenek, megsajnáljanak - látod, ez vagyok. Ilyenkor kutattam magamban, megindultan, alázatosan, tisztán.
Ami megadásnak tűnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
A sikerhez piac kell, a dicsőséghez elég a szív. A legnagyobb ellenállás irányába haladj!
Vannak ilyen ölelések, amikor az ember úgy érzi, egybeolvad a másikkal. Néha a vágy ölelése ez, néha viszont a biztonság utáni vágy mozgat, és így menekülünk ahhoz a másik felünkhöz, akivel összebújva talán a legnagyobb borzalmakat is át lehet vészelni.
Az okos és a bölcs ember között a döntő különbség ott van, hogy az okos emberből hiányzik az áldozat. A bölcsesség ott kezdődik, hogy az ember a csodálat állapotába kerül. Elámul, gyönyörködik, tátva marad a szája - és sír. A megrendüléstől és a gyönyörűségtől.
A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenállhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.
Az érzelem, amelyekkel nem ajándékozzuk meg felebarátainkat, kárba vesznek! Az érzelmek minél bőségesebben törnek felszínre, annál fergetegesebb erővel ragadnak magukkal. Minél inkább felszabadítod magadban a forrást, annál sodróbb lesz hullámverése.
Valakinek sebet kap a lelke. Aki adta, nem is tud róla talán. Aki kapta, alig rezzent meg belé. De a seb marad, és nem heged be.
Az ember arra vágyik, hogy az igazság megérintse, s hogy ezt az igazságot képes legyen tovább adni. Amit érez és tapasztal, legyen bár kétségbeesés vagy öröm. Ez adhat értelmet az életének, s általa nyújthat reményt másoknak is. Ez a legnemesebb művészet. A megvilágosodásnak pillanatai azok, amelyekért élek.