Idézetek az emberismeretről
Te csak magaddal törődsz, senki mással! Üvegbura alá zárkóztál, mint egy hülye sajt! Be fogsz pállani, rossz szagod lesz, megcsúnyulsz!
Veszedelem közeledésekor mindig két hang beszél az ember lelkében, egyforma hangosan: az egyik józanul, mindig azt tanácsolja, hogy az ember jól fontolja meg, milyen természetű az a veszedelem, milyen eszközökkel szabadulhat meg tőle; a másik még józanabbul azt mondja, hogy túlságosan nehéz és kínzó a veszélyre gondolni, mivel az ember úgysem láthat előre mindent, és nem térhet ki a dolgok általános folyása elől, így hát jobb, ha elfordul a nehézségtől, mindaddig, amíg be nem következik, jobb ha arra gondol, ami kellemes. Magányában jobbadán az első hangra hallgat az ember, társaságban viszont a másodikra.
Attól, akit még nem ismersz, olykor jobbat kapsz, mint attól, akit már igen.
Képzeljük azt, hogy mind őrültek vagyunk! Ez megmagyarázna minket egymásnak. Megfejtene sok rejtélyt.
Az őrület olyan, mint a gravitáció. Csak egy kis lökés kell hozzá.
Nincs szívünknek olyan titka, amit viselkedésünk el ne árulna.
Az egyetlen gyógymód a hiúságra a nevetés, és az egyetlen fogyatékosság, ami nevetséges, az a hiúság.
Egy ember igazi jellemének mértéke az, hogy mit tenne akkor, ha soha senki nem szerezne tudomást arról, amit tesz.
Az ember az, aki ott ácsorog a metafizikai szakadék előtt, s reménytelen, unalmas, eltakart szemű, hazug, szószátyár és félelemmel teli toporgását létnek hívja. (...) És azt is tudja, ő ezt a szakadékot átugrani képtelen, hát sóvárog, fecseg, unatkozik, hazudik, szerelembe vagy munkába menekül, szóval toporog.
Vagyunk, akik vagyunk. Mind hazudunk. Mindannyian tolvajok és függők vagyunk. Mindaddig boldogok vagyunk, amíg nem bántjuk magunkat vagy másokat. (...) Mindannyiunkban van harag, és amikor szembeállítanak a hibáinkkal, akkor felidézzük a múltat. Felidézzük a régi önmagunkat. Legalábbis megpróbáljuk. Arrogánsak és kéjsóvárak vagyunk és tele vagyunk hibákkal. De végül a hibáink utolérnek minket.
Minden emberben két oldala van az életnek: a személyes élet, amely annál szabadabb, minél elvontabb az érdeklődési köre; és az elementáris, a társas élet, amelyben az ember elkerülhetetlenül teljesíti az elébe szabott törvényeket.
A buta emberek különös szenvedélyt táplálnak az olyan következtetések iránt, amelyekre a maguk eszével jutottak.
Ne ítéljük meg valakinek érdemét nagy képességeiről, hanem arról, hogy ezeket miként használja föl!
Vannak emberek, kiket mindenki szeret, akik számára mindenki tartogat egy megbocsátó és dédelgető mosolyt, s az ilyen emberekben csakugyan van valami magukat kellető, valami ringyószerű.
Ki az ösztönökhöz szól, az ember legmélyéhez szól, és megtalálja a megfelelő választ.
Facebook
Pinterest