Idézetek az emberismeretről
Az ember folyton időzavarral küzd, ám amint zűr támad a lelkének nevezett homályos zugban, tüstént rengeteg ráérő ideje keletkezik, amelyet aztán azzal tölt, hogy szánalmas módon elhagyja magát, és szomorkodjék, mint egy haldokolni félrevonuló elefánt.
Nincs megtévesztőbb, mint a látszólagos szerénység. (...) Gyakran ingadozó véleményt takar, néha pedig nem egyéb, mint rejtett dicsekvés.
Az emberek inkább fizetnek vissza egy sérelmet, mint egy szívességet, mert a hála teher, de a bosszúállás öröm.
A szarkazmus a fantáziátlanok végső mentsvára.
Az emberi természet sajátsága, hogy túl kell emelkednie az emberi természeten.
Volt valami félreismerhetetlen az emberben, valami, ami csaknem kiabált, csak nem kellett süketen elmenni a parancs mellett. De "nem védekezni", az majdnem annyi, mint cselekedni, mint megtenni azt, amihez lusták vagy gyávák vagyunk, talán ez a legnehezebb, ez a beleegyezés a másik akaratba, melyet nem is eszméletünk, inkább csak személyiségünk belső, másíthatatlan törvénye parancsol nekünk.
Transzcendens nézőpontból szemlélve minden és mindenki feltétel nélkül tökéletes; hagyományos nézőpontunkból nézve nem létezik tökéletesség - legfeljebb a kiválóság szintjére juthatunk el, és az is rengeteg időt és energiát igényel.
Nem mindig az ismeretlentől kell a legjobban tartani. Azok, akik a legalaposabban ismerik az embert, veszélyesebbek tudnak lenni, mert a szavak, amiket hozzánk vágnak, vagy a dolgok, amiket gondolnak, potenciálisan nemcsak hogy megsebezhetnek, de igazak is lehetnek.
Csak egy narcisztikus fazon képes akkor értékelni a dolgokat, amikor már elmúltak.
Az emberi bűnöknek csupán két forrása van: a tétlenség meg a babona és (...) csak két erény van: a tevékenység meg az értelem.
Valószínűleg baj van a vágyak rendjével és erőviszonyaival. Hiszen mi mással magyarázzam, hogy a pokol tüzével se lehet minket, embereket, egyetlen boldog pásztorórától elriasztani? Hacsak nem ez tesz emberré.
Sajnálom! Én nem önnel foglalkozom, hanem az önről kialakított elképzelésemmel.
Senki sem tud természetes lenni, ha megpróbál természetes lenni. Vagy ha azon erőlködik, hogy ne próbálkozzon.
Édeskeveset tudunk egymásról. A bőrünk vastag, nyújtogatjuk egymás felé kezünket, de hiába, csak a durva bőrt kaparjuk le egymásról. Egyedül vagyunk.
Itt vagy hát, emberi gőg és önzés! Végre ismét előttem áll az ember, aki fejszecsapással akarja agyonütni a mások hiúságát, de ha a magáét csak egy tűszúrás éri, már magánkívül van.
Facebook
Pinterest