Idézetek az emberismeretről
- Gondolja (...), hogy az emberek mindig úgy öldökölték egymást, mint ma? Hogy mindenkor hazugok, bitangok, csalfák, hálátlanok, rablók, gyengék, állhatatlanok, gyávák, irigyek, falánkok, részegesek, fösvények, becsvágyók, vérengzők, rágalmazók, kicsapongók, elvakultak, álszentek és ostobák voltak? - Mit gondol (...), ettek-e mindig karvalyok galambot, ha foghattak egyet? - Hogyne, biztosan (...). - Hát akkor (...), ha ugye a karvalyoknak mindig egyforma volt a természetük, mért gondolja, hogy az ember megváltoztatta a magáét?
Vannak gyógyíthatatlanul sérült emberek, kiket a kapzsiság, a hiúság és az irigység oly mélyen megfertőzött, hogy nincs semmiféle mód reá, megközelíteni és megengesztelni beteg lelküket. Ezeket szánjad, de kerüljed. Nincs az a nagylelkű cselekedet, önzetlen magatartás, bátor és nemes közeledés, ami segíthet ez embereken. Különösképpen az irigység kínozza ez embereket. Epét hánynak, álmukban felordítanak, hánykolódnak vackukon, mint a nyavalyatörősök, habot köpnek, ha azt látják, hogy valaki munkával vagy a kegyes sors jóindulatával szerzett, elért valamit az életben. Betegek ezek, fertőző betegek. Kerüld a társaságukat, ne hidd, hogy érvelés, bizonyítás valaha is meggyőzheti őket. Mintha a leprásnak akarnád bizonyítani, hogy az egészségesek bűntelenek és ártatlanok! Nem hiszi el. Ha feltárod előttük betegségük igazi okát, meggyűlölnek. Ha érzéseikre akarsz hatni, fütyköst ragadnak. Oly mélyen élnek indulataikban, mint a száműzött sorsában: nem ismernek más megoldást, csak a bosszút. Ne alkudozz velük, kerüld el őket, s viseld el létezésüket a földön, mint egy sorscsapást.
Amióta az embert a gondolatai irányítják s nem csupán az ösztöne, magától érthetően kifejlődött méltóságérzete, hite és bizalma a világgal szemben, melynek megértésére immár felkészült.
Csupán a legbölcsebb és a legostobább ember nem tud megváltozni.
Nem mindenki muzsikus, aki hegedűvel mászkál.
Ha azt hiszed, él egyetlen értelmes ember is, nem tudsz semmit az emberekről.
A szerelem azt jelenti, hogy életünket egy másik ember lába elé helyezzük, és manapság senki képességéből nem futja erre.
Mondd meg, mit tartasz értéknek, és megmondom, ki vagy.
Az irónia azért működik, mert a személyiség kettéválik, és az egyik a másikra reflektál, ami az identitásteremtés legfőbb eszköze.
Nem születhetnek zsenik és szentek, ha nem léteznek a normát messze túllépő emberek, és nem látom be, milyen jogon kíván a normákat csak az egyik irányba túllépő egyéneket. Valamiféle szimmetriának lennie kell.
Itt jóság lakozik, és persze hibák is, talán még jó adag bűn. De a jóval kell foglalkozni, akárhány folt is van az ember lelkén.
Szenvedélyes bárki lehet, de csak az igazán szerelmesek képesek csacskaságokra.
Léteznek úgynevezett "egyszerű" emberek. Szürkék, szokványosak. Ők szövik apró szívességekből azt a hálót, amely összetartja a világot.
Sokan azt hiszik, a bátorság: vakmerőnek lenni a gonoszságban. Vakmerőnek lenni a jóságban! Ez az igazi bátorság. És vakmerőnek lenni a hűségben? Ez már több a bátorságnál is.
Akiket a legjobban ismerünk, azok képesek a leginkább meglepni.
Facebook
Pinterest