Idézetek az emberismeretről
Ilyenek vagyunk mi, emberek - mindig azt feltételezzük, hogy ami a múltban nem ártott nekünk, az a jövőben sem fog.
Az emberiség nem lesz örökre olyan, mint amilyen most, de nem is akarjuk, hogy olyan legyen.
Egymást nem ismerjük meg leírt szabályok alapján. Egymást nem tanulhatjuk meg könyvekből. Nem betűket, szavakat, utasításokat kell olvasni. Egymást csak egymásból tanulhatjuk meg. Ha tudunk olvasni egymásban. Ha szemedbe nézek, és látom a lelkedet. Akkor semmi más nem kell. Mert te magad vagy a használati útmutató.
Nem mindenki érti ám, ha valami jót csinálsz. Akkor sem értik, ha ez az életed. Mert sosem lesz a te életed az övék. Sosem fogják annyira érteni, amennyire te.
Az irigységnek nincsenek szintjei. Valaki vagy irigy, vagy nem. Ennyi.
A kétségbeesett emberek gyakran az azonnali megkönnyebbülést választják, még ha az távlatilag veszteségekkel is jár.
Az emberiség azért nagyszerű, mert tudja magáról, hogy mennyire nyomorult.
Mielőtt megítélünk valakit, meg kell hallgatni az imáit. Az ember csak így tudja valóban megismerni a másikat.
Csakis az egyén ítélhető meg, aki nem szájával, hanem egész lényével, gondolataival, érzéseivel, álmaival, sugárzásával, tekintetével és tetteivel vall.
Mindnyájunknak van a bensejében egy őrültje, akit be kell zárni.
Hajdan a szerelmesek egy a nagy világtól távol eső "Senki szigete" után vágyakoztak, ahol millió rózsa illatozik, enyhe szellő susog és aranyosan csillog a verőfény. Ma inkább megfelel az ízlésüknek egy háromemeletes fővárosi palota, a melyben a bútor van rózsafából, a selyem suhog és a csillogó arany kézzel fogható.
A hálátlanság gyakran nem egyéb, mint a jótevő kitűnő emlékezőtehetsége.
Csak egyszer tudsz jó első benyomást kelteni, az is tíz másodperc alatt lejátszódik. Kutatásokból kiderült, hogy legelőször a mosolyra és a tekintetre figyelünk fel.
Az emberi természet egy tapodtat sem változott, sőt, talán brutálisabb és kifinomultabb, mint a történelmi időkben.
Van jellem, amely hajlíthatatlan.