Idézetek az életről
Amikor változásról beszélünk, sokan valami hatalmas, radikális dologra gondolnak, holott az élet döntő változásai apró, látszólag semleges átalakulásokkal kezdődnek...
Dönthetünk úgy, hogy olyan emberek leszünk, akik nem csak elszenvedik a mindennapokat, hanem teljességben élik meg az életet.
Saját születésünket anélkül asszisztáljuk végig, hogy világos képeket őriznénk meg róla, és hiába éljük át, a halálunkat sem tudjuk elmesélni. Ha ez igaz, akkor torzónak kellene látnunk az életünket: szakadozott a kezdete és nyitva marad a vége. Mégsem így van. Ragaszkodunk az olyan egyenes vonalú történethez, amelynek van eleje és vége. Szeretjük a kerek anekdotákat. Szeretjük, ha egy történet tart valahová, ha okulhatunk belőle, vagy mulathatunk rajta. Nem kívánunk tudomást venni arról, hogy az életnek nincsen világos iránya, tökéletes lezárása, ezért inkább félrenézünk, belefeledkezünk a sok apró, de mégis fontos dologba, a szép és értékes eseményekbe, amelyekre világos kezdettel, véggel rendelkező rövid történetekként gondolunk. Készítünk hozzájuk egy fotót, és kirakjuk a Facebookra.
Az élet lényegében nem más, mint merő bizonytalanság. Bizonytalan a jövő. Anélkül, hogy bármi előjele volna, egyik napról a másikra előre nem látható fordulatot vehet az életünk, autóbalesetet szenvedhetünk, elveszíthetjük az állásunkat, a szerelmünket, a barátainkat... Összeomolhat a gazdaság, természeti csapás érheti országunkat, és hajléktalanná válhatunk. Mindig fennáll a lehetősége, hogy hirtelen meghal az ember, csak úgy, egy szempillantás alatt, minden előzmény nélkül, mintha a semmiből jönne. Nem az élete "végén", szó sincs egy élet szükségszerű lezárásáról vagy befejezéséről, bevégzéséről. Ez a bizonytalanság legfőbb, mindig jelenvaló forrása.
Döntened kell, hogy milyen életet szeretnél magadnak. Máskülönben elmegy melletted az élet, és arra ébredsz, hogy már túl késő.
Nincs rosszabb annál az érzésnél, hogy elmegyünk az életünk mellett, csak mert (...) nem maradunk hűek legmélyebb értékeinkhez, a gyerekhez, akik egykor voltunk, az álmainkhoz.
Ugyanakkora szükségünk van arra, hogy az életünknek értelme legyen, mint arra, hogy legyen miből élnünk. (...) Nem szabad félvállról venni a lélek bajait.
Semmi nem fontosabb annál, hogy olyan életet éljünk, mely méltó gyermekkori álmainkhoz.
Az élet olyan törékeny, nem igaz? Évtizednyi remények és álmok és egyetlen pillanat, egyetlen hiba elég, hogy minden szertefoszoljon.
Emlékezzünk arra, hogy a világ változik, a színpad változik, a szereplők változnak. Tartsuk magunkat, mert amikor a szín változik, oda magunkkal azt visszük, amivel ebben a színben jelen voltunk. Velünk jön a kitartó, az állhatatos, a szelíd, de velünk jön az áruló, a megalkuvó és a gyáva is. A következő színben is lesz tükör.
Mindenki leéli az élete 100 százalékát. Ez azért megnyugtató. Kérdés, hogy nekünk ez meddig van?
A mi életünk is véget ér majd valamikor. Hogyan lehetne megúszni úgy ezt az egészet, hogy ne nagyon szenvedjünk odáig? Lényeg, hogy nem láthatjuk a saját temetésünket, mert azt rosszabb lenne végignézni, mint az első napot a suliban, vagy amikor iskolafogászaton állunk sorban.
Mielőtt vége az életemnek, szeretném megélni. Szeretném, ha lenne esélyem lebarnulni, megnézni egy hokimeccset, tilosban parkolni, unatkozni, és mikor vége, meghalni.
Nem mindig rossz dolog elveszni. Néha muszáj elvesznünk, hogy megtaláljuk egymást, és néha csak azért találjuk meg egymást, hogy újra teljesen elvesszünk.
A létezés értelme maga a létezés; az anyagban minden információ benne van, minden valaha született eszme, minden valaha fellobbanó érzelem és annak ellentéte is benne van, a végső egyensúly, a végső nyugalom, az örökké változó és mégis ugyanolyan maradó anyag - ez a valóság.
Facebook
Pinterest