Idézetek az életről
A kihívások elkerülhetetlenek, de a vereség nem kötelező.
Vannak dolgok, amikhez nem lehet eléggé felnőni.
Életünk minden fontos eseménye valójában jelentéktelen apróságok egymásutániságának következménye.
Az élet néha más utakra visz bennünket, az ember észre sem veszi, hogy kereszteződéshez ér, a sors nagy GPS-e nem az előírt útvonalat követi, azt pedig egyetlen jelzőtábla sem mutatja előre, hogy innen már nem tudunk visszafordulni.
Gyakran töprengek rajta, hogyha újra kellene kezdenem, ugyanúgy cselekednék-e, ugyanúgy reménykednék-e, ugyanúgy igyekeznék-e megjobbítani a világot. Azt hiszem, igen. Mindannyiunknak megvan a magunk sorsa, a magunk szerepe, amit be kell töltenünk, és majd a történelem fogja megítélni, sikerült-e valami értékeset alkotnunk.
Nagyon kevés segítség marad az ember számára, ha tényleg jobbá akarja tenni az életét (...). Mindenki a saját életéért felel.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Bizonyos eseményekről egyszer csak kiderülhet, hogy átjáróként működnek az ember életében, egyik életszakaszból a másikba. És nem csak azokra a lépésekre gondolok itt, amelyeket az ember szándékosan tesz, mint mikor mondjuk elköltözik otthonról, elvállal egy új állást, vagy egy nyári délután hozzámegy ahhoz, akit szeret. Hanem a váratlan eseményekre is; egy telefonra az éjszaka közepén, balesetekre, rizikós döntésekre, melyek nem jönnek be.
Ezernyi csodát látunk magunk körül nap mint nap. Mi volna természetfelettibb, mint az, hogy a tojássárgájából csirke lesz?
Mindenkinek más a feladata. Lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnik, de csak egy órára bújj bele az általad irigyelt, vagy könnyűnek tartott életű ember bőrébe, és valószínű, hogy fejvesztve menekülsz vissza a saját terheidhez. Mert terhe mindenkinek van, ezt ne feledd!
Az élet dolgai a maguk idejében érkeznek, mint egy vonat, amit el kell érned. Néha könnyű, csak fel kell szállni. (...) Máskor meg olyan, nem könnyű; az életed dolgai elrobognak melletted, és örülhetsz, ha meg tudsz kapaszkodni. A régi életed véget ért, és a vonat egy másikhoz vitt.
Az önirónia egy nagyon-nagyon hálás valami, hiszen az egész világ arról szól, hogy úristen, csak meg ne lássák az emberek, hogy kiesett a szempillám, híztam, fogytam, világít a homlokom... felszínesen élünk, kifelé élünk, mert mindenki fél.
A hős mindig akkor jön el, ha a világnak már igazán szüksége van rá.
A lényeges dolgok igen állandóak. A lényeges otthonok, barátságok, kérdésfeltevések. Az, ami életünkben változik, az leginkább a felszín.
Gondold el, hogy milyen hosszú biológiai, társadalmi evolúció eredménye az, hogy itt vagyunk! Tök szabadok vagyunk, bármit csinálhatunk, nem vagyunk rabszolgák nem tudom melyik korban... ezzel bármi kevesebbet kezdeni, mint hogy tényleg azt csinálom, ami megszólít, ami inspirál, az tiszteletlenség a lehetőséggel szemben.
Az igazán fontos dolgok az életben, a szerelem, a hegymászás, a költészet meg ezek, ezek mind veszedelmesek. Megvan bennük a potenciál, hogy felemeljenek vagy szétromboljanak. És ha ezt a potenciált elvesszük ezekből, vagy finomítjuk, vagy biztonságossá tesszük őket, akkor a sava-borsa vész el.
Facebook
Pinterest