Idézetek az életről
Ateista vagyok, azt vallom, hogy egyszer megszülettem és meghalok majd, és nincs semmi, sem előtte, sem utána. Ha viszont ez így van, akkor nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy ebben az életben bármit kihagyjak.
Hogy megismerjük az életet, ami ránk vár, fel kell áldoznunk az életet, amit terveztünk.
Az életért önmagáért érdemes élni. Ha az ember nem azt az életet éli, amit szeretne, akkor harcol érte, hogy elérje ezt a célt.
Az élet tele van összefüggéstelen eseményekkel, amelyek esetleges sorrendben esnek meg velünk, és nincs olyan, hogy minden logikus sorrendben következzen be.
Minden leheletünk és lépésünk a jövőt alakítja.
Foggal-körömmel kapaszkodunk az életbe, minden erőnkkel ragaszkodunk hozzá, mert bármennyire mondják is a filozófusok és hajtogatják a szektások az ellenkezőjét, lehet, hogy mégsem lesz utána semmi! Nem szeretnénk hinni, nem szeretnénk, de a lelkünk legmélyén tudjuk, hogy így van.
Aki az emberi élettel foglalkozik, akár a megmentésével, akár az elvételével, nem lehet előítéletes.
Mióta éltem, forgószélben próbáltam állni helyemen. Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.
Vágyainkkal, hitünkkel és tévhitünkkel, de főleg a tudattalanunkba rejtett "életképzeletünkkel" formáljuk magunkat és szüljük meg a jövendőnket.
Mindenki élni akar. Én mégis láttam embert meghalni azért, mert az induló villamos lépcsőjén nem a korláthoz kapott először, hanem a táskájához, amelyben a pénze volt. Az volt a fontos neki.
Ha csak a természetet nézed, az életnek nagyon határozott célja van, és ez egy alapvető cél. Megismételni, reprodukálni, ennyi. Reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni, reprodukálni, meghalni. És mi mégsem látjuk ennyire egyszerűnek az életet. Műemléket építünk az örökkévalóságnak, csináljuk a dolgainkat, nem igazán vagyunk érdekeltek abban, hogy csak reprodukáljunk és meghaljunk. Inkább az érdekes számunkra, hogy emlékművet emeljünk magunknak, hogy te is tudd, hogy én itt voltam. Ugyan már, nagy ügy. Itt voltunk mindannyian.
Az élet és a halál kettős fogalom, az egyik nem létezik a másik nélkül.
Az élet rövid, (...) az alkalom múlékony, a kísérletezés veszélyes, a döntés nehéz.
Az életnek megvan a maga üteme. Üteme van a szívdobbanásnak, a pulzusnak, a lélegzetvételnek, gyorsuló és lassuló üteme a félelemnek, a várakozásnak (...), az évszakoknak és a napszakoknak, a magzat kialakulásának, a kivirágzásnak és a hervadásnak. Az Isten ezt gyárilag beállította. Ma a legtöbb szív összevissza kalapál, és a tüdőnk zavaros érzelmektől feldúlva zihál.
Ne áltasd magad: földi cél nincs. Minden célunk: égi cél. Ha ezt nem így látod, gondold meg: földi cél azért sem lehetséges, mert az utad nem itt végződik. Itt legfeljebb csak "részeredményt" lehet mérni. Ezért ha elérsz valami "célhoz", azonnal tovább akarsz menni. Egy ház soha sincs kész. Egy házasság, egy gyerekáldás nem végső cél. Sőt, csak a kezdete valaminek. Sohasem éled át, hogy "beérkeztél" - legfeljebb mások látják így. Végtelen úton jársz!
Facebook
Pinterest