Idézetek az életről
Előfordul az életben, hogy minden rossznak tűnik. Amikor minden erőfeszítés dacára és minden látható ok nélkül beköszönt a tragédia, és van, mikor minden tökéletesen alakul.
Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
Az élet olyan, mint a metróvonal... mint a sínek. Vannak rajta váltók, amelyek átállítják a síneket. És van végállomás is, de nem egy, hanem több. Van, aki egyszerűen elmegy innen oda, és kész. Van, aki beáll a depóba, megpihenni. Van, aki egy titkos összekötő vonalon átvág egy másik vonalra. Vagyis... végállomás sokféle lehet. De úti célja mindenkinek csak egy lehet! A sajátja! És a síneken minden váltót helyesen kell átállítani ahhoz, hogy éppen az úti célba jusson az ember! Azt tegye, amiért egyáltalán a világra jött.
Az élet összes csodája és a betegségek összes nyomorúsága mögött meglepően tömör információs folyamatok, lényegében szoftverek rejlenek.
Aki variál, az reá babrál, különben sem kell folyton okoskodni, mert az élet értelmét egy szóban öszve lehet foglalni: "sömmi".
Mindönki sömmiből lött, és sömmivé is lösz, hiába a sok agyalás, érözés, gürcölés mög kajtatás egy életön át, hiába a tisztösség, hiába a gazembörség, mindön hiába, nem marad abbúl sömmi az égvilágon (...)! A halál elsöpör, és mesemondás idő múlva már a nevödet se tudják.
Vannak közönséges, hétköznapi periódusok az ember életében, és vannak különleges, nagy pillanatok, amikor magától értetődően az emberi lét mélyebb dimenzióiban gondolkodunk, életről és halálról. Mert ebben az állapotban nem is tudunk másképp. Meghal valaki, aki nagyon közel állt hozzánk. Gyerekünk születik. (...) Ha akarjuk, ha nem, az ilyen pillanat valósággal "odalök" a lét forrásaihoz. Oda, ahol fájdalom és gyönyör, születés és halál összeér. Nem tehetünk mást, elnémulunk, és látjuk, amit látunk.
A hibák és a csavarok azok, amik a világot egyedivé és csodálatossá teszik. Hibák nélkül nem lenne mélysége, tartalmatlanná válna.
Az élet nem csak furcsa dolgokat produkál, hanem jó dolgokat is.
Az élet mindig furcsább dolgokat produkál a képzeletnél.
A józan élet olyan, mint egy csöpögő csap, amely állandó javítást igényel és csak az a jutalmunk, hogy nem csöpög.
Nem dönthetünk, elfogadjuk-e az életünket. Nincs választásunk. Ránk kényszerítik. De mi dönthetünk, hogyan éljük. Vagy hogyan nem. Ez is egy választás.
Élünk egy halálosan átlagos életet, aztán összespórolunk egy hatalmas motorra valót, felpattanunk rá, és úgy érezzük, mégiscsak jó élni. Amikor ilyesmit látok, mindig nagyon elszontyolodom. És olyankor úgy találom, hogy az élet talán még annál is sokkal értelmetlenebb, mint amilyennek odáig tartottam.
Az életnek vannak sötét napjai. Általában ezekkel fizetünk a jó napokért. A halálunk napja is egy ilyen sötét nap. Mégis, kockáztatnunk kell az örömért, a boldogságért, a gyönyörűségekért. Másképp mi értelme az egésznek? Lehet kockázat meg izgalom nélkül élni. Csak minek?
Az élet velejéig kell hatolni, nem feltétlenül azt jelenti, hogy fejjel rohanunk a falnak.
Facebook
Pinterest