Idézetek dalszövegekből
Titokban álmodoztunk összebújva, esküdtünk az igaz szóra, hogy nem tudhatja más, csak te meg én. Titokban átkarolva, összebújva, hallgattunk sok hazug szóra, s nem tehettük azt, mit szeretnénk. Szerelem, de mondd, így mennyit ér?
Hidak helyett az emberek csak falakat építenek, Mégis teszek róla, hogy ne legyek egy eltűnt lélek, Nem számít a fájdalom, amivel most együtt élek.
Nagy a király, és minden ember fél, Csak a bolond él úgy, ahogy beszél, Éjjel alszik, de nappal tudja jól, Van sok bolond, és oly kevés a trón.
Itt maradtam egyedül, négy fal közé bezárva. A percek szenvednek, várnak az idő halálára. Minden hideg, minden fagyott, belepett mindent a hó. Az összes dolog halott, csak hiányod állandó.
Egy utolsó kívánság még, mielőtt mennék: Gondolj rám majd néha, csak ennyit szeretnék. Előlépnék a semmi közepéből, mint egy váratlan vendég, Majd szíved vad ütemétől új életre kelnék.
Te és én, egy újabb csalódás, ezt az elején tudtam, Mégis hozzád fűztem álmokat, sorokat neked írtam. Belül sírtam, kívül nevettem, de mi mást tehettem? Éreztem, hogy nem lehetsz már túl sokáig mellettem. Még sem féltettem, hagytam, hogy szépen Kimondjuk a búcsút, és az álom véget érjen.
Van, aki megy, sok-sok év alatt Kötődik egy barátság, míg ezer szétszakad. Minden ember útja máshová vezet, Egyszer biztos el kell válnunk, de bármi történt, el ne feledd: Száz év múlva is csak veled, mindig csak veletek.
Nevetni akkor is kell, ha már nincs senkid, nincs is hol és nincs miért.
Aki sikeres, az szállt is, de földet is ért.
Átlátszik a szívünk, mer' atlétánk nincsen, a szél a szoknyákat fölfújja a gerincen. Viszonylag nagy bajom van a szerelemmel: hogy rövidebb a fonál, mint amíg tart az ember.
A sors mostoha, nem adhatjuk fel soha, minden, mi bennünk él, maga a csoda.
A szíved egy szoba és a szeretet az erkélye, Így hát tárd ki a szobát ablakát, és engedd be rajta a boldogság madarát.
Az öröm könnyei, A fájdalom könnyei, Mind egyformán csorognak az arcodon.
Mi vagyunk az esélytelenek Csupa elszánt, húsból faragott sakkfigura Az élet játszik ellenünk S ha előbb-utóbb mattot kapunk, nem csoda Hatalmas sakktáblák a sűrűn lakott területek Fekete-fehér négyzetek a városok és a kerületek Világra jöttünk Meghalunk Miénk a játék Játszhatunk.
Vége van, nem bírom, elég volt, ennyi. Nem engedek a búnak, hagyom továbbmenni. Ha a káosz beszippant, ne vedd fel, ahogy jött, úgy majd megy, gyerünk lazán, engedd el.
Facebook
Pinterest