Idézetek a bűnről
A félelmetes bűn elkövetése utáni nap reggelén az ember feneketlen sötétséggel ébred. Agya egy szegeltében megszólal a riasztó, villog a vörös jelzőlámpa. Próbálsz úgy tenni, mintha nem vennéd észre. Mert lehet, hogy csak egy álom vagy rémálom, bármily kicsiny is a valószínűsége. Úgy kapaszkodsz ebbe a lehetőségbe, mint a zuhanó ember az első, keze ügyébe akadó kötélbe. Eltelik egy perc, talán egy óra. Nem érzékeled az időt, és nem tudsz visszazökkenni a valóságba. Egészen addig, amíg a valóság teljes súlyával rád nem nehezedik. A kötél nem bír el, lezuhansz.
Nincs veszedelmesebb annál, mint amikor az emberi szívet behálózza valami rossz. Minél sűrűbb szövedék fonódik köré, annál nehezebb aztán előhívni belőle a jóságot.
Akadnak, akik bűneimet erénynek hiszik, és akik erényeimet bűnnek minősítik. Tudom, hogy egyikben is, másikban is akad némi igazság.
Egy halott ember bűnei bármennyire nagyok is, vele együtt mennek a sírba.
Végtelen szerelem (sorozat) c. film
Aki másnak akar patkányt fogni, magának egeret sem foghat.
Nem kell az ördögnek elébe menni, jön az magától is.
Nem hiszek a szörnyekben. Csak azokban az emberekben hiszek, akik szörnyeteg módjára viselkednek.
A rossz nem csak, hogy nem segíti elő az igazi ember növekedését, de, ha mélyreható és állandó, elvon (...) valamit magából az egyénből.
Néha az a helyes cselekvés, ha valami rosszat teszünk.
A szörnynek a szörnyek között a helye, még ha ez nem tetszik is neki.
A kísértés anyja a szükség.
Ha egy madár beléd vájja a karmát, akkor tudod, hogy azért csinálja, mert ők ilyenek, és kész. Vadállatok. Az ember elvileg civilizált, de akkor miért csinálunk rosszabb dolgokat, mint a vadállatok?
A zűrös srácok azért vannak bajban, mert valami hiányzik az életükből. Ez vitte őket rossz útra.
Másnak a bűne nem mentség az enyémre.
Az emberek kemények, a világ hálátlan.