Újságírás
Valaki két lábbal beledöngölte az újságírást a sárba, utána még ráhányt, aztán rálapátolt egy kis földet, és le is locsolta, hogy még nagyobb legyen az iszap. Ez nagyon nagy baj. És az a fajta politikai különbözőség is, hogy vannak, akik az igaz oldalhoz tartoznak, és vannak a sötét oldalon állók, hogy vannak az igaz magyarok és a hazaáruló nem magyarok. Ezt tenni ezzel az országgal, ezzel a társadalommal hosszú-hosszú évekre és évtizedekre, az egyik legnagyobb politikai bűncselekmény.
Forradalomba csak középkategóriás tükörreflexes géppel érdemes menni. A mindenkori karhatalom ugyanis nem szereti a sajtót, az első dolog, amit elvesznek, az a fényképezőgép. Egy hatezer dolláros csúcsmodell elkobzása és a szemünk láttára történő szétverése pedig kétségtelenül demoralizáló hatással van az emberre.
Mikor fut egy kiküldött tudósító az életéért? Akkor, amikor megszűnik semlegesnek lenni. Ha egy konfliktusban az egyik érdekelt fél úgy gondolja, hogy az újságírók részei az ellene zajló háborúnak. Ilyenkor az újságíró is ugyanolyan célpont lesz, mint bárki más a zónában. Rosszabb esetben kiemelt célpont.
Ha egy újságíró egy olyan országból érkezik, ahol demokrácia van, szólásszabadság, nyilvánvalóan a mellé fogja letenni a voksát, aki ezt követeli. Persze tartózkodhat a hivatalos véleménynyilvánítástól, de nem tud teljesen objektív maradni. Köti a saját értékrendje, a társadalom, amelyben szocializálódott. Bármelyik autoriter rezsim esküdt ellensége lesz, már csak az eszmék miatt is, amiket képvisel. Munkájával pedig, legyen ez fotózás, videózás vagy éppen cikkírás, a rezsim legitimitását ássa alá, hiszen megmutatja, hogyan reagál a diktatúra a demokratikus követelésekre.
Ha bent állsz a frontvonalon, nem gondolsz semmire. Nem is hallod a gondolataidat, mert a vér dübörgése elnyomja őket az agyadban. Praktikus kérdésekre koncentrálsz. Például, hogy merre vannak a menekülési útvonalak az utcában, hogyan kerülhetsz ki a tömegből. Hogyan óvd a kamerádat, miközben kifelé jövet oldószert locsolnak az arcodba könnygáz ellen a tüntetők. A félelem mindig utána kezdődik. Egyedül. Nem is igazi félelem ez, csak a kezed kezd el remegni, ha visszanézed a képeket. Így reagálja le az idegrendszered, hogy mennyire voltál közel a halálhoz.
Ha az ember a civilek oldaláról fotóz, önkéntelenül is azonosulni kezd velük. Nem ideológiai szinten. Egyszerűen, mivel bent áll a tüntetők között, ugyanazt a könnygázt szívja, ugyanazok lőnek rá. Kevés szimpátiát érzel az iránt, akinek a célpontja vagy.
A riporterek az idejük kilencven százalékát vagy azzal töltik, hogy várnak az információkra, vagy azzal, hogy megpróbálják azokat megszerezni.
Háborús terepen egy újságíró valójában csak púp mindenki hátán. A lakosság fél tőlünk, a katonákat, rendőröket - legalábbis szerintük - csak akadályozzuk a munkájukban, a politikusoknak pedig eszük ágában sincs nyilatkozni.
A tudósítás és a feltételezés két különböző dolog, és ha az utóbbit belekevered az előbbibe, akkor az már - ébresztő! - nem hír, csak vélemény.
A bloggerek (...) lehet, hogy kevésbé kifinomultan írnak, és időnként ostobaságokat, de gyorsak, sokan vannak, és lehetővé teszik, hogy magad szűrd ki az igazságot. Tájékozódj a hírekről hat-nyolc különböző forrásból, és akkor már biztosan meg tudod különböztetni a ferdítést a valóságtól. Ha ezt túl macerásnak találod, van olyan blogger, aki elvégzi helyetted a munkát.
A hírközlés világában a szerencse sokszor annyit jelent, mint "tőkét kovácsolni mások fájdalmából".
A tényszerű tudósítás mindig biztonságot ad. Ott vannak kéznél az információk, melyek alig várják, hogy sorba rakjam őket, és követhető formát adjak nekik. Fogd a tényeket, az arcokat, az igazság különböző aspektusait, csiszold őket fényesre, és vesd papírra - illetve az esetemben billentyűzetre -; a többi már az olvasó dolga.
"Minket az állam fizet, tehát azt mondjuk, amit az állam akar, a közönségnek pedig azt kell akarnia, amit az állam nyújt." Én eddig azt hittem, ilyet csak ironikusan lehet mondani, de hiába kerestem valami cinkosságot a főnök tekintetében, nem volt. Komolyan gondolta.
Facebook
Pinterest