Szegénység
A társadalom bármilyen fejlődése a népesség növekedéséhez, azaz több éhes szájhoz vezet. (...) A körülmények javulásával a népesség legalább egy része elkerülhetetlenül visszazuhan a szegénységbe.
A szegénységnek tompán sajgó monotóniája van: a keddek olyanok, mint a péntekek; a júniusok olyanok, mint a szeptemberek. Az élet az étel miatti örökös aggódásról szól, hogy meddig fog kitartani, meg a számlák esedékességéről, meg a szorongásról, hogy vajon ki van-e fizetve a lakbér. Tévénézés, veszekedések, nyugtalan alvás vagy a szorongó ébren fekvés. És nagyjából ennyi. Nincs semmi más. Nincs változatosság, nincs változás, nincsenek családi események, sem vakációk. A születésnapok jönnek és mennek. Szörnyűek, elviselhetetlenek, nyomasztóak.
Ha a hús eltűnik a testről, terhessé válik cipelni a csontokat, húznak lefelé, a föld alá.
Receptet mesélni nagyobb művészet, mint viccet mondani. A poénnak ülnie kell, pedig nem is mulatságos. Itt a lágerben a vicc így kezdődik: VÉGY. Hogy nincs mit venni, ez a poén.
Ott, ahol nyomorúság ütött tanyát, nincsen többé szemérem, sem bűn, sem erény, sem szellem.
Habozott-e valaha művész, mikor a gazdagság szegénysége meg a szegénység gazdagsága között kellett választania?
Erény! Legyenek vele boldogok a rútak meg a púposak, nekik hagyjuk. Mivé is lennének, szegények, enélkül?
A szegénység borzasztó. A szegénység azt jelenti, hogy nem tanulhatsz, nem tudod kiteljesíteni magad, az álmaidat, nem házasodhatsz azzal, akivel akarsz. Most nem az ennivalóról beszélünk, hanem az emberi lény bebörtönzéséről, mert a szegénység ez.
A tolvaj mindig remélheti, hogy titokban marad a cselekménye, s hogy megmenekülhet a rajtaérés gyalázatától, - mig a koldusnak, nyilvánosság előtt történvén a kéregetése, nincs reménye, hogy elkerülhesse szégyenét.
A szegénység egyfajta kultúra. Ha valaki öt-tíz évig él benne, nem tud többé kilépni belőle.
Facebook
Pinterest