Skatulyázás
Nehezen látjuk be, hogy az ember személyisége egymással nem mindig összeillő mozaikdarabokból áll, annak megfelelően, hogy életének más és más dimenzióiban más és más jellegű hatások érték. Így aztán hajlamosak lehetünk arra, hogy bűnei miatt az erényeit se ismerjük el.
A címkézés többet mond el a társadalom állapotáról, mint az emberi elme állapotáról.
Döntéseket hozunk másokról, amelyek soha meg nem kérdőjelezett eszméken és ortodox nézeteken alapulnak. Az elménk sarkába helyezünk embereket, és bezárjuk oda őket. Néha magunkkal is ugyanezt tesszük.
A gyűlölet nem ismeri a bizalmat és nem ismeri a felelősséget. A gyűlölet nem ismer arcokat. Fajokat ismer, rasszt vagy csoportot. Egy magánéleti gyűlölködés is - egyetlen lépésben - addig képes eljutni, hogy "minden nő/férfi egyforma".
Belekapaszkodunk a bináris ítéletek adta kényelmes biztonságba, hogy megmutassuk a külvilágnak, milyen emberek vagyunk: pirosak vagy kékek, baloldaliak vagy jobboldaliak, hívők vagy istentagadók. Saját magunkat csapjuk be, amikor két lehetőség közül választva határozzuk meg önmagunkat, pedig a valóságban sokkal több árnyalatból áll össze a teljes színskála.
A címkéknek nagy hatalmuk van felettünk. Ha egyszer belekerülünk egy skatulyába, súlyos erőfeszítésbe kerül onnan kijönni. Ennél azonban van rosszabb is, ha mi aggatjuk magunkra a lelkünket roncsoló címkéinket.
Az, hogy a menedzsereknek tetszene, ha az embereket korlátozott és könnyen érthető kategóriákba lehetne sorolni, még nem jelenti azt, hogy ez a valóság.
Hogy mennyire határozza meg a használt kifejezésmód az életérzésünket? Alapvetően. Röviden és tömören, az a szó, amivel egy adott élményt felcímkézünk, lesz maga az élmény.
Bármilyen egyszerű leírásnak vagy kategorizálásnak van olyan hatása, hogy reflektálatlanul mozgósít sztereotípiákat, amelyeket hajlamosak vagyunk a részletek végiggondolása nélkül igaznak elfogadni. Egyszerűen azért, mert általában "robotpilóta" üzemmódban működünk, csak kevés dologra vagyunk képesek tudatosan odafigyelni. (...) Így szinte észrevétlenül, ráadásul nagyon mélyen épülnek be az ember gondolkodásába különböző állítások.
Az emberi gondolkodás alapvetően nagy sémákra, sztereotípiákra épül, viszonylag ritkán fordítjuk arra az energiánkat, hogy alaposan végiggondoljunk állításokat. Másrészt pedig gyakorlatilag minden ember motivált arra, hogy indulatait előítéletek formájában vezesse le bizonyos csoportokon. Ez egy olyan általános motiváció, amely nagyon erősen hat, és csak óriási önfegyelemmel tudunk ideig-óráig megszabadulni tőle.
Egy pedagógiai konzultánshoz kellett járnom, aki csinált rólam egy "értékelő felmérést", és elküldte a szüleimnek levélben. Amit elolvastam. Az volt benne, hogy "kiugróan tehetséges". Miért? Olyan van, hogy "nem kiugróan tehetséges"? Vagy "közepesen tehetséges"? Vagy netán csak "tehetséges"? Nem lehet, hogy minden címke egy átok? Hacsak nem tisztítószeren látható.
Az ember kategorizálhatja a növényeket vagy az állatokat, de az embereket nem. Mert ez a kategorizálás velünk nem működik.
Hajlamosak vagyunk az embereket a csoport alapján azonosítani, amelyhez tartoznak, és nem az individuális jellemzőiket vesszük figyelembe. A kísérleti pszichológusok kimutatták, hogy ez akkor is így van, amikor a csoportokat random sorsolással alakítják ki, és véletlenszerűen - például eltérő színű pólókkal - jelölik őket.
Attól, hogy te csak kétfélét láttál, sokféle fiatal létezik. Meg felnőtt. Meg öreg. Egyszerűbb, ha mindenből kettő van, kezelhetőbb úgy az élet, elismerem, és az is jó még benne, hogy keveset kell törnöd a fejed.
Ha nem tudsz rámutatni azokra a dolgokra, amelyeket mások a hibáidnak tartanak, akkor beskatulyázod magad.
Facebook
Pinterest