Rasszizmus
"A földönkívüliek műve", ez feltűnően gyakori és nyilván rendkívül racionális magyarázata azoknak a talányoknak, amikor nem fehér emberek építenek olyasmiket, amikre a fehérek nem tartották őket képesnek.
Nem vagyok rasszista, mert nem szeretek senkit, lehet fehér, sárga, barna, fekete, mind idegesít.
Noha az összes érzelmi állapotunk közül bizonyára a pökhendiség a leghiábavalóbb, mégis sokszor ennek a bűnébe esünk, mert az arrogancia a könnyebbik út. A szellem lustaságából fakad, és ugyanazon a logikán alapul, mint a rasszizmus: az alapértelmezett beállítás a másik lebecsülése, már az első találkozást megelőzően.
A rasszizmus sohasem növelte a nemzetek életszínvonalát. Az önelégültség viszont sokszor vezetett gazdasági összeomláshoz.
Az idegengyűlölet - gondolom, máshol is, bárhol a világon - akkor tör felszínre, amikor a kialakult és megszokott bizalmatlanság szimbiózisát váratlanul és hirtelen megzavarja valami külső hatás. Ilyen lehetett az afrikai medikushallgatók megjelenése a hetvenes-nyolcvanas években, és ilyen volt például pár évvel ezelőtt a menekültválság pár nyári hónapja is.
Az emberek hajlamosak gyanakvással tekinteni minden új dologra. Gyakran félünk attól, amit nem ismerünk. Félünk a sötétben, mert nem láthatjuk, mi történik, miután az összes lámpát eloltották. Védtelennek érezzük magunkat az ismeretlennel szemben. Elkezdünk képzelődni, és minden ok nélkül számtalan szörnyűség fordul meg a fejünkben. Ez nem logikus. Néha semmi alapja sincs a félelmünknek, és mégis félünk. Hiába próbáljuk nyugtatgatni magunkat, úgy reagálunk, mintha valódi veszély fenyegetne minket. A rasszizmus is ilyen alaptalan és ésszerűtlen reakció.
Az előcsalogatott és felfűtött negatív érzelmek tudják egy családdá, egy politikai közösséggé kovácsolni az embereket. És innen már csak egy lépés, hogy szembekerüljenek bármely más közösséggel, például a külföldiek, idegenek, a menekülők közösségével - ha ezt a politika úgy akarja.
Az ország - lakosai származását tekintve - sokkal gyorsabban válik sokszínűvé, mint toleránssá.
Elég legközelebbi rokonainkat, a csimpánzokat és a bonobókat venni, hogy belássuk: az idegengyűlöletnek egyértelmű biológiai alapjai vannak.
Egy alapvetően rasszista faj vagyunk. Lehet, hogy ez a megállapítás meglep valakit, bár kétlem. Magunkban, amikor nem kell politikailag korrektnek tűnni, tudjuk, hogy így van. Ez nem valami modern bűn. Ez evolúciós örökségünk, ami több jót hozott nekünk, mint rosszat.
Egy sokszínű világban élünk. A pizza, a gyros, a szushi és az édes-savanyú mártás idegen kultúrák betüremkedései hagymából, szalonnából és paprikából álló univerzumunkba. És szeretjük őket! A paprika is magyar lett, pedig Amerikában őshonos. Az idegeneket nem szeretjük. Az a kérdés, hogy egymást itt Európában, ami nem egy túl nagy kontinens, nem túl sok emberrel, idegennek látjuk vagy sem.
A természet kevert génállományra törekszik, hogy erős, egészséges utódaink szülessenek. Két, nagymértékben különböző genetikai állománnyal rendelkező személy gyermekénél a gének előnyös keveredése várható. Az eltérő génállomány egyik jele lehet a különböző bőrszín. És ebben még egy politikai üzenet is rejlik: a bőr nem ismeri a rasszizmust, mi több, genetikailag ösztönösen a változatos inputot keresi.
Amikor valakire azt mondjuk, hogy "más", "kevesebb", "közülük való" vagy "különb náluk", az a címkézés a megfelelő feltételek mellett rövid úton nagy pusztításhoz vezet.
Facebook
Pinterest