Olvasás
Én kétséget nem tűrően tudom, hogy vigaszt csak az irodalomban találok, és minden, amire szükségem van, megtalálható a könyvek borítói között.
A betű csak illúzió, a szöveget a kultúrád rakja össze, egy pont után jön egy nem pont, de a szemed elintézi, hogy végül vonalnak lássad.
Ha elolvasol egy könyvet, legfeljebb azt kockáztatod, hogy többet tudsz meg a világról.
Ketten kellünk hozzá. Mindig. Ahhoz, hogy élni kezdjen egy gondolat, egy történet, egy érzés. Én csak elkezdhetem.
Az olvasás talán inkább impregnáló aktus, amelynek során a tudat ugyan alaposan átitatódik, de olyan észrevétlen-ozmotikus módon, hogy a folyamatot magát nem észleljük.
Minek olvasok, miért olvasom el újra például ezt a könyvet is, amikor pedig tudom, hogy már igen hamar halvány emlékem sem marad róla? És egyáltalán, mire jó még bármit is tenni, ha minden semmivé foszlik? Minek élni, ha mindenképpen meghalunk?
Az olvasás elfeledteti velem, valójában miért is olvasok, már csak merő vágyakozás vagyok, elepedek az után a pompázatosság és totális eredetiség után, amelyet itt oldalról oldalra fölfedezek.
Bolondok csodálnak csak mindent egy közismert szerzőnél. Én magamnak olvasok; azt szeretem, ami nekem való.
Ha azt olvasnám, amit a többi ember, gondolkodni is csak úgy tudnék, mint ők.
Ha mindent elhiszel, amit olvasol, inkább ne olvass.
Az, aki csak olvasni tud, nyugodtan nevezhető analfabétának, ha nem tudja, mit olvas.
Az a mű, amelyet elolvasnak: él, az a mű, amelyet másodszor is elolvasnak: megmarad.
Facebook
Pinterest