Mi a boldogság
Talán érdemes lenne átfogalmazni a boldogság definícióját. Sokan azt hiszik, valamiféle pezsgés, amelyet bizonyos dolgok okoznak. Ez azonban függőséghez, a boldogság hajszolásához vezet. Ezzel pedig állandó elégedetlenség jár együtt, soha semmi nem elég, így folyton csalódunk. Ehelyett stabil belső elégedettséget céloznék meg, amelyhez nem kell kiváltó ok, hanem tartós és állandó.
Az emberek többsége azt hiszi, az a boldogság, amiben nem ér bennünket rossz. Nem lehet, hogy tévúton járunk, amikor stressz, fájdalom és kudarcok nélküli napok után sóvárgunk? Hiszen mindez egy irreális, soha be nem következő, az élet hatókörén kívüli elvárás.
A boldogság igenis enyhítő körülmény. Jobban mondva, az összes enyhítő körülmény együtt, az maga a boldogság.
Boldogság. Mit jelent ez? Valamiféle korlátoltság? Eltekintés a körülményektől? Netán gyávaság? Önzés? Boldognak lenni annyi, mint megnyugodni a saját lelki és testi elégedettségemben? Hogy mindeközben a világ körülöttem nyomorult hely? Mit érdekel engem, hiszen én boldog vagyok!
Boldogság
A viharban kipillantó napsütés.
A váratlanul lehulló csillag.
A füledbe doromboló kölyökmacska.
A boldogság nem egyszerűen a kellemes pillanatok többsége a kellemetlenekkel szemben. A boldogság inkább az, ha az ember az életét a maga egészében értelmesnek látja.
A boldogság (...) talán nem más, mint az élet értelmével kapcsolatos személyes téveszméink összehangolása az uralkodó kollektív téveszmékkel. Amíg személyes narratívám összhangban van a körülöttem lévő emberek narratíváival, meg tudom magam győzni arról, hogy az életemnek van értelme, és ebben a meggyőződésben boldogságot lelek.
A boldogság felé nem lehet menni. A boldogság egy mellékhatás. Akkor jön el, amikor úgy dolgozom, és úgy létezem egy adott pillanatban, hogy még időm sincs másról gondolkodni.
A boldogság a napkelte a kikötő felett. A fagyi a kánikulában. A hullámok a hangja az utca végéből. Ahogy a kutyám hozzám bújik a kanapén. Esti séták. Remek filmek. Viharok. Egy jó sajtburger. A péntek. A szombat. Még a szerda is. Ha a vízbe dugom a lábujjam.
Régebben azt hittem, az élet csak úgy lehet tökéletes, ha mindig történik benne valami izgalmas, ha pörög, mint egy végeláthatatlan akciófilm. Ma már érzem, tudom, hogy nem a vihar a fő attrakció, az előtte való csönd pillanatai azok, amiket meg kell tanulni élvezni. Akkor valósulhat ugyanis meg az idilli állapot, amit az emberek egyszerűen csak boldogságnak neveznek. Akkor, ott, a csöndben.
A boldogság a szív mosolya. Ez vagy sugárzik az emberből, vagy nem. Vagy éppen benne van, áthatja a lényét, vagy nincs, és akkor nem lehet mit tenni.
Facebook
Pinterest