Mese
Pár szó, száz élmény, hol szirénről, hol talált kincsről,
Álmot rejt, ezeregy szép mesét a sok betű és kép.
Vár ránk sok regényhős, ismered már mindet régtől:
Más föld, hol együtt nézünk szét.
Pár szó egy hősről, hogy miként győzött gyengeségén,
Hittel tölti el a szörny szívét, és új reményt ígér.
A gyerek mindig azokra a részletekre figyel egy történetben, amelyeket a felnőttek lényegtelennek tartanak. Ha először úgy meséljük el, hogy a főhőst három emberke figyelmeztette, akik az út bal oldalán tűntek fel, legközelebb viszont csak egy emberke jön, az is az út jobb oldalán, akkor a gyerek bizony tiltakozni fog - és igaza is van. Azt hisszük, mindez nem számít, mert a legkevésbé sem éljük meg a történetet.
A mesék nem csak arra szolgálnak, hogy szívünkben ne bontsa ki fekete bársonyvirágát a gonoszság, nem csak arra, hogy tudjunk miről beszélgetni a kopasz fejű teliholddal, ha éjszaka megpihenünk a szegletes útjelző kövön, nem csak arra, hogy sírhatnékunkat tápláljuk, mikor ránk támad tulajdon árvaságunk, de arra is, hogy a belénk ragadt rossz anyagot kihajtsa a lelkünkből és testünkből is.
A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.
A Mese, a regény, az elbeszélés, mind hasonlít az élőlényekhez, s könnyen meglehet, hogy maguk is élnek. Van fejük, lábuk, vérkeringésük, s fel is vannak öltözve, mint az igazi emberek. S ha az arcuk közepéről hiányzik az orruk, vagy ha két bal cipőt húztak, az ember észreveszi, ha jól odafigyel.
A mese maga az ige, mert alapjában a valóságra, az élet igazságaira épül. Sőt, az élet bizonyos dolgai, szerintem, pont a mesék őszinteségét igénylik.
A mese olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
A mese spirituális felfedező út, és ennélfogva a legéletszerűbb, mivel úgy tárja fel az emberi életet, ahogy lelkünk látja, érzi vagy érleli magában.
A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul saját lelkében olvasni.
A mese mindennek az origója. Gyakorlatilag ebből származik minden irodalmi műfaj. Az is, amikor az ősember a szikla falába karcolta a barlangrajzokat. Ezzel elmesélte, hogyan ejtette el a vadat. Mert amit ábrázolni tudok, amit el tudok mesélni, azt birtokba is veszem.
Az ősi gesztus, birtokba venni a világot, a gyerekekben változatlanul él. Ebben segít a mese. Ezt a vágyat beteljesíteni.
Facebook
Pinterest