Maximalizmus
Az életben semmibe sem érdemes belefogni, hacsak az ember száz százalékig nem kötelezi el magát mellette.
A perfekcionizmus nem más, mint a kontrollhoz való ragaszkodás kóros, pusztító formája. Pusztító, mert szükségszerűen együtt jár vele a szorongás, az pedig teljesen felemészthet minket.
Ha az ember a maximumot tűzi ki maga elé célként, az még természetesen nem jelenti azt, hogy biztosan el is fogja érni, de nagyon kicsi az esély kihozni valakiből a potenciális maximumot, ha kevesebbel is beéri.
Ha nem ismerjük fel, hogy a tökéletes a jó ellensége, akkor megfosztjuk magunkat a boldogságtól.
Aki megpróbál tökéletes lenni, az nem tud megbirkózni a feladat komplexitásával. Időnként bőségesen elegendő jó munkát végezni.
Ha kevesebbet nyújtasz saját legjobbadnál, feláldozod az ajándékot, amely nem más, mint a tehetséged.
Sikeres emberekről gyakran feltételezzük, hogy egyszerűen szerencsésebbek, vagy különleges adottságokkal rendelkeznek. Valójában azonban egyszerűen azért aknázták ki sokkal jobban az emberi erőforrásaikat, mert számukra az jelentené a legnagyobb fájdalmat, ha nem tehetnék meg a tőlük telhető legtöbbet, ha nem bontakoztathatnák ki minden lehetőségüket, és ha nem oszthatnák meg mindezt másokkal.
Furcsa dolog az élet. Ha nem vagy hajlandó elfogadni mást, csak a legjobbat, akkor nagyon gyakran meg is kapod azt!
A perfekcionizmus a zsarnok hangja, az ellenségé. Vasmarokkal tart, és megmérgezi az egész életedet.
Felejtsd el a tökéletességet. Nincs időnk rá. A tökéletesség amúgy is elérhetetlen: az csupán legenda, csapda, egy mókuskerék. A maximalista hozzáállás megakadályozza az embereket abban, hogy befejezzék a munkájukat, de ami még rosszabb - gyakran abban is meggátolja őket, hogy egyáltalán elkezdjék. A maximalisták gyakorta már előre eldöntik, hogy a végeredmény sosem lesz kielégítő, így hát eleve meg sem próbálnak kreatívak lenni.
A tökéletességre való törekvés leggonoszabb trükkje azonban az, hogy erénynek álcázza magát.
A tökéletességre való törekvés nem más, mint a félelem drága, magas színvonalú verziója. A maximalizmus valójában nem más, mint a félelem puccos cipőben és hermelinbundában (...), igyekszik elegánsnak tűnni, holott valójában halálosan retteg. Mert a csillogó máz alatt a perfekcionizmus nem több a mély, egzisztenciális félelemnél, amely újra meg újra azt sulykolja belénk, hogy "nem vagyok elég jó, és sosem leszek elég jó".
A tökéletességre való törekvés tragikus időpocsékolás, mivel nincs semmi, ami a bírálatokon felül állna. Nem számít, hány órát ölsz bele abba, hogy valami hibátlant hozz létre, valaki tuti talál benne valami kivetnivalót.
Facebook
Pinterest