Köszönet
- Van két érzelgős szó ebben az életben, amit mindenképpen ki kell mondani időnként. (...) A köszönöm és a bocsánat. (...) - Ha nem mondom, mégis mit tehetnek velem? (...) - Akkor egy nap majd sírva fogod mondani őket.
Az a gondolat, hogy férjem és fiaim egy napon, mint Jézus Krisztus, szintén feltámadnak és boldogságban egyesülünk anélkül, hogy valaha ismét el kellene válnunk - új erőt és új bátorságot önt belém. Lelkem friss lesz, szívem vidám, s köszönetet mondok Istennek a feltámadásban való hitemért, miközben bátran megkísérlem, hogy könnyeimet letöröljem.
Az ima köszönet és kérés, hála és könyörgés. Nem úgy néz ki a világ, mintha az imák meghallgattatnának, mintha meghallgattattak volna. Nemigen imádkoznék, ha hinnék is.
Köszönöm, hogy engedted, hogy önmagam legyek. Úgy kezeltél, amilyen vagyok, és nem amilyennek elképzeltél vagy akartál volna, hogy legyek.
Uram köszönöm mert megadtad hogy ne csak egyedül legyek magam ellensége - de hívtál másokat is hogy könnyebb legyen a küzdés...
Úgy köszönöm, mint aki útra készül, hogy gondod volt rám, akárhol is álltam, s bárhol küzdöttem balgán vagy vitézül, minden harcomnak végső célja voltál, és neked épült az egyetlen oltár.
Köszönöm a szereteted, de ne gondolj rólam többet, mint ami vagyok, szürke, sápadt kis küzdője az életnek, aki talán többet szenvedett, aki talán érzékenyebb, mint az átlagemberek; de aki önző, mint minden ember. Az, hogy szeretlek, talán az is önzés. - Érzem, hogy szeretetre van szükségem, és érzem, hogy ezt a szeretetet csak Te vagy képes nekem megadni.
Sajnálom, de valamit még mondanom kell és csak pár pillanatom maradt. Sajnálok mindent, amit nem adhatok meg. (...) Nem vidíthatlak fel. Csak veled akartam megöregedni. Két vén trotty azon kuncog, hogyan hullik szét a testük. Együtt maradni, mint a képen a tónál. Ott van a mi mennyországunk. Sok minden hiányzik: könyvek, álmok, csókok és viták. Köszönök mindent! Köszönöm a kedvességed, köszönöm a gyerekeket! (...) Köszönöm, hogy mindig büszke lehettem rá, hogy veled vagyok! A bátorságot, a szelídséget, a tekintetedet, és hogy mindig meg akartalak érinteni! Te voltál az életem. És bocsáss meg minden kudarcomért!
Köszönöm... Akkor is, ha szerinted fölösleges. (...) Sérülések százait hordom magamban, miközben úgy kell tennem, mintha én lennék a világ legboldogabb embere. Ma legalább úgy éreztem, hogy valaki kézen fog, és azt mondja: nem vagy egyedül. (...) Úgy éreztem, hogy szeretnek, hasznos, fontos vagyok.
Egyszerű ember voltam, egyszerű szavakkal, Tele félelemmel, ja, hatalmas falakkal. Köszönöm, hogy szerettél, köszönöm, hogy élhettem, Nevem alá pedig ezt a pár kósza sort vésettem: Születtem nyolcvan, éltem halálomig, De végig ember voltam, aki mindig csak álmodik.
Köszönöm, hogy beléptél az életembe, és örömet szereztél nekem, köszönöm, hogy szerettél, és elfogadtad az én szeretetemet. Köszönöm az élményeket, az emlékeket, amelyeket életem végéig féltő gonddal megőrzök. És főleg köszönet illet, amiért megmutattad nekem, hogy eljön az idő, amikor elengedhetlek.
Talán balga beszéd, hogy a gyümölcs termi a fát, de egy jókedvű "köszönöm" életre hívhatja a köszönet okát.
Egy könyvben a köszönetnyilvánítást a legnehezebb megírni. És nem azért, mert nem jut eszembe, akinek megköszönhetném, hanem mert egy nagy falunyi embernek tartozom hálával és nagyrabecsüléssel.
A hála a tábortűzhöz hasonlatos, amely kezdetben magasra fellobog, aztán az idő múlásával egyre csökken a lángja, hogy végül kihűljön.
Facebook
Pinterest