Jelen
Ami elkezdődik, az elmúlik, legyen az jó, legyen az rossz. (...) Az ember általában úgy szokott élni, hogy azt hiszi, ha süt a nap, akkor nem fog esni az eső, és hogyha esik az eső, akkor az nem áll el, pedig ez nem így van.
Legtöbbször vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőn szorongunk. De minek? Az élet a jelenben zajlik! És mégis, abszurd módon tartósan a jelenben maradni a legnehezebb.
Minden elmúló pillanat olyan, mint egy megnyíló ajtó, amelyen át beléphet az, ami még nem történt meg, az, amit jövőnek nevezünk.
Minden korban az, ami történik, az, amit az emberek megélnek, annyival fontosabb annál, mint ami könyvekben a múltról olvasható, hogy az ember könnyen azt képzelheti: ez mérföldkő.
Az idő, mint nyaktiló, lesújt. Múlt és jelen közt ott a vérben sikló penge. A póló, amit a szél lefújt, s most ott hever az orgonabokor tövében, nem röppen vissza a kötélre újra. S ha valaki cigarettára gyújt a szivárgó gázcső közelében, a lángoló jelenből nincs visszaút a múltba, két külön kontinens a "már nem" és a "még nem".
A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet.
Amikor lehangolt vagy, a múltban élsz. Amikor aggódsz, a jövőben élsz. Amikor békében vagy, akkor élsz a jelenben.
A jelen perc oly síma, mint egy asztal, e mai óra, e mai nap oly üde, tiszta, mint az új poharak, mikre a múltnak pókhálója sem tapad, vegyük hát finoman ujjaink közé a percet, ők faragják ki alakját, vezessék növését.
A múlt hatalmas hely, tele mindenféle dolgokkal. Bezzeg a jelen! A jelen pusztán egy keskeny hasadék, ahol csak egy szempárnak van helye. Az enyémnek.
Facebook
Pinterest