Hajléktalan
Szemhunyásnyi idő alatt hajléktalanságba lehet sodródni, és (...) a lehetetlenség határát súrolja az onnan való visszatérés.
Németországban és Ausztriában is az jellemzi az ellátórendszert, hogy, még ha most sokan vannak is, például a migránshelyzet miatt, akkor is megpróbálják megoldani a problémád. Nem az van, hogy "ez nem a mi dolgunk" vagy "ezt majd csak ekkor és ekkor lehet". Ha szükségem van valamire, akkor megoldják. Ha nem tudnak segíteni, akkor sokszor telefonálnak, amíg el tudnak küldeni oda, ahol tudnak segíteni neked. Ez nagy különbség, hogy nem a szabályokra fókuszálnak, hanem arra törekednek, hogy megoldjak a helyzeteket. Magyarországon az élettől elrugaszkodott szabályok vannak sokfelé.
Talpra állni nagyon hosszú idő, és ezt a hosszú időt nem tudják kibírni az emberek. De ebben nem is mindig a saját kitartásuk hiánya az ok, gátolja őket az ellátórendszernek az a sajátossága is, hogy állandóan korlátozó szabályokhoz kell alkalmazkodniuk. Például sok helyen este 9-ig be kell érni a szállóra, így nem lehet már egy két műszakos munkát sem elvállalni. 22-es csapdája az egész, hogy ha nincs jó szállásod, nincs jó munkád se, de ha nincs jó munkád, biztosan nincs jó szállásod.
A hajléktalanságról meg mit mondjak? Az a hajléktalan, aki nem tud hajolni! Ez egy olyan csúnya kifejezés már, hogy "hajléktalan" - és ráadásul összekeverik a csövessel! Aki mocskos, büdös, kinn kannás marikázik, teli van ruhatetűvel, tetűvel, rühös, rühes, ott már elég nagy baj van, és az a "csöves", magyarán mondva. Én hála a jóistennek egy percet nem csöveztem, csak kukoricát gyerekkoromban.
A hajléktalanság (...) megpecsételés, olyan, mint az átok, a szegénység is egy nagy átok, ez a hajléktalanság is egy nagy átok. Itt nem arról van szó, hogy most hajléktalan... ugyanolyan ember a hajléktalan is, mint akinek van lakása!
Hülye ember is tud venni lakást, ha van pénze! De egy okos gyerek se tud, ha nincs pénze!
Az utcai és mélyszegénységben töltött évek testileg, lelkileg olyannyira pusztítók, hogy az érintettek egészsége és szellemi frissessége sokszor pillanatok alatt indul hanyatlásnak. (...) A gyerekkortól kezdődő egészségtelen életkörülmények, a nehéz fizikai munka, a kiszámíthatatlanság senkit sem kímél.
Sokan azt hiszik, a hajléktalan lét a társadalomtól való totális izolációt jelenti, a közösségen kívüli életet, és egyben a szabadságot, a függetlenséget is. A valóságban azonban a hajléktalanok a legkiszolgáltatottabb emberek, mások segíteni akarásától és segíteni tudásától függenek. Minden áldott nap, ha még felkelnek, számot vetnek az életükkel.
Vajon a karácsonyi kirakatban üldögélő
bánatos macikáknak mosolyra áll
majd attól a szája
ha rájönnek
hogy a szeretet jegyében
hamarabb melegségre találnak
mint a hajléktalanok bárhol a világon?
Ne beszélj a szabadságról. Beszélnek róla elegen. Szabadság itt, szabadság ott, ezt harsogják. De mi az ördögöt kezdhetsz a szabadsággal, ha nincs egy vasad se, nincs munkád, te vagy a legszabadabb a világon, de mit érsz vele? Elindulsz. De hova mész? És hogy? A hajléktalanok a legszabadabbak a világon, s mégis megfagynak a parkban egy padon. (...) Tudod, hány seggfej halt meg a szabadságért, miközben azt sem tudta, hogy mi az? Egyedül tudod ki szabad? Akinek van pénze. Azok igen.
Egyszer láttam egy megfagyott, hajléktalan nőt. Ott feküdt a járdán. Nagyon szomorú látvány volt. (...) Amikor ilyesmit látsz, mintha Isten pont rád nézne egy pillanatig, és ha figyelsz, visszanézhetsz.
Az éhezők, az ínséget szenvedők, a hajléktalanok, a betegek nem törődnek ám Istennel. Biológiai szükségleteik okán nem.
A sok - egyszerűsítve belvárosi értelmiségi - nő között egy trónszék-szerű fotelban egy szál árván ül a szétázott arcú, vöröslő orrú hajléktalan asszony, jelképe a város összes hajléktalanjának, felkiáltójel a lelkiismeretnek. És a jele annak is, hogy egyenrangúság nincs. És megoldás sincs.
Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt - ez az alaptézis, de mi van akkor, ha már kapásból a nyomorban élsz hajléktalanként?
A meleg és kellemes szobákban ülő emberek közül ugyan kinek van fogalma arról, milyen életük van a koldusoknak? A sok "kedves" és "jó" ember közül ugyan hányan gondolkodtak el azon, milyen az élete a köztük élő sok-sok gyereknek és embernek. Igaz, olykor mindenki ad néhány fillért egy-egy koldusnak, de legtöbbször barátságtalanul nyomják a kezébe, majd jól becsapják az ajtót az orra előtt. A jóságos adományozó legtöbbször még undorodik is, hogy megérintse azt a kezet! Így van vagy nem így van? Később meg mindenki csodálkozik, miért olyan gátlástalanok a koldusok! Nem lenne mindenki ugyanilyen gátlástalan, ha inkább kutyaként, mint emberként kezelnék?