Pőcze Flóra

Sokan azt hiszik, a hajléktalan lét a társadalomtól való totális izolációt jelenti, a közösségen kívüli életet, és egyben a szabadságot, a függetlenséget is. A valóságban azonban a hajléktalanok a legkiszolgáltatottabb emberek, mások segíteni akarásától és segíteni tudásától függenek. Minden áldott nap, ha még felkelnek, számot vetnek az életükkel.

A történetek és a szereplők változnak, a sémák ugyanazok.

Az egyéni életutakról, sorsokról mindaddig (...) nem alkothatunk nyugodt szívvel véleményt, amíg közvetlen elszenvedőiket meg nem hallgatjuk.

Bármennyire hiszed, hogy egyedül küzdesz az elemekkel, hogy senki sem szeret, és mindenki tökéletesen leszar, (...) hidd el nekem, pont az ellenkezője igaz.

Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt - ez az alaptézis, de mi van akkor, ha már kapásból a nyomorban élsz hajléktalanként?

Ahogy a választott közösségedben szocializálódsz, úgy veszed fel óhatatlanul az életvitelét is, eggyé válsz közülük, hiszen együtt lélegeztek, együtt cselekszetek, együtt léteztek.

Az anya tisztelete mindenek fölött áll. Megszült téged, szenvedett, hogy élhess, ezért örökké hálával tartozol neki, függetlenül attól, hogy mit tett veled későbbi életed során.

Az a közeg határozza meg, hogy mit tartasz követendőnek, mit tűrsz el, és hogyan ítélkezel mások felett, amelyben létezel.