Film
Minden statiszta felfedeztetésről és nagy szerepről álmodik. Ha nem lenne ez az álom, nem lennének statiszták sem.
Folyton cikizzük a mozit, mondván: ilyesmi se történhet a való életben, ám ha mégis bekövetkezik, akkor vállat rántunk: na, ez is csak a filmekben lehetséges!
A hegymászás vacak mozifilmek kedvelt tárgya, puszta gondolata is olyan képzeteket ébreszt a közvéleményben, amelyeket leginkább cápákkal és gyilkos méhekkel társíthatunk.
Egy kamera mindig az igazságot mutatja. Még ha filmeket készítesz is... a film készítőjének érzései mindig érződnek a film hangulatában. Egyszerűen érzed, nem számít, hogy a színész mennyi erőt fektet bele a játékába.
A rendező olyan, mint egy szivacs: nem azért van, hogy a karaktereket a maga képére formálja, hanem hogy olyan összetett filmet készítsen, amilyet csak lehetséges.
A filmekben szándékosan mutatnak mindenféle butaságot a feszültségkeltés érdekében.
A kapcsolatok természete más, mint amit a moziban látunk, más, mint amire felkészítenek minket. A nagy romantikus filmek valami esszenciálisat ragadnak meg abból az érzetből, amit szerelemnek hívunk, de azt kevéssé mutatják be, mennyire nehéz megoldani egy együttélést, hogy ennek milyen stációi vannak, milyen banális tud lenni, miként lehet életben tartani, hogy lehet egyáltalán elviselni a másikat vagy magunkat. Tájékozatlanságunk okán vagy végigküszködjük az életet, vagy különböző utakat keresünk.
Hollywood olyan, mint a McDonald's: sztárséfekkel olcsó hamburgereket készíttetnek.
Az élet az esetek többségében nem alkalmas arra, hogy egy az egyben filmre vigyék. Bizonyos pontokon muszáj belenyúlni. Élesíteni kell a drámát, és mélyíteni az érzelmi részt.
A filmkészítés csapatmunka, mozaikok aprólékos összerakása, és csak a végeredmény számít.
Az embereknek szükségük van arra, hogy a filmektől némi erőt kapjanak. Példát arra, hogyan élhetnének máshogy, jobban.