Film
Az önéletrajz valójában önmagad kutatása és feltárása. Annyira igaznak kell lennie, amennyire csak lehetséges. Ezt meg lehet tenni egy könyvben, de képtelenség megoldani egy mozinál. A vásznon alkalmazhatsz önéletrajzi elemeket, felhasználhatsz konkrét anekdotákat, de a filmek nem arra valók, hogy önmagadnak mutass tükröt, ezekben kivetítünk dolgokat. Amint az ember színészeket, helyszíneket választ és dialógusokat ír, máris csak egy verzióját kapja a valóságnak, nem pedig az igazságot.
Az igazi filmkészítés maga a vágás, ugyanis a vágóasztalon dől el, hogy mi az a filmben, ami középszerű, és mi az, ami már igazi művészet.
A filmeknek egy emocionális utazásra kell invitálniuk a nézőket. A látványosság mit sem számít, ha nem törődünk a karakterekkel. Minden történetbe kell az emberség, a humor, az érzelem és a karakterfejlődés.
A filmeknél a rendező az, aki igazán meghatározza egy film stílusát. Egy film valójában a rendező víziója.
Az emberek szerintem a moziba nem azért mennek, hogy az igaz tényeket lássák. Egy jó játékfilm nem a tények, hanem az érzelmek szintjén igaz, és mélyen emberinek mutatja be a karaktereit.
A mozi az egyik legtökéletesebb nyelv arra, hogy a társadalom problémáiról beszéljünk.
Ha egy filmes veszi a fáradságot, hogy pontosan megfigyelje az emberi viselkedést, és nem fél attól, hogy szépítgetés nélkül bemutassa azt, amit látott, az mindig úgy fog kinézni, mint egy élveboncolás.
Arról kérdeztek egyszer, hogy mit tanácsolnék egy fiatal rendezőnek: vidéken kezdjen-e dolgozni, vagy inkább egy elsőrangú színházban. A válaszom az volt, hogy kezdje vidéken. Óva inteném a kezdőket attól, hogy elsőrangú színházakban, jó színészekkel kezdjenek dolgozni. A jó színészek önjáróak, szinte maguktól teszik a dolgukat, a rendező meg hajlamos a végén elhinni, hogy őmiatta olyan jók, amilyenek. Holott jók voltak ők már eleve. Ellenben középszerű színészekkel valóban kihívás dolgozni. Ha nem akarunk megbukni, gatyába kell rázni őket. Egy rossz színésztől sokkal többet tanulhat egy kezdő, mint egy jótól.
Semmilyen hibát nem szabad elkövetni. Mondom ezt úgy, hogy persze én is és mindenki más is egyre-másra követjük el a hibákat. Nincs a világon olyan rendező, aki ne látná meg azonnal a saját hibáit. Ha kicsit is intelligens az ember, azonnal kiszúrja, mit rontott el. De pusztán a felismerés nem elég, egyáltalán nem jelenti azt, hogy legközelebb ne hibáznánk. Elég áldatlan állapot.
A nagy regényeket nem lehet megfilmesíteni. A film persze kezdhet valamit a tartalommal, de ez minden, amire képes. Rossz könyvekből talán csinálhatunk jó filmeket, de tanácsosabb, ha a nagy művektől távol tartjuk magunkat.
A könyvek mindig jobbak a filmeknél. Az írás egyetlen ember műve, ezért sokkal mélyrehatóbb.
A mozizásban nekem főleg az tetszik, amikor kijövünk a pattogatott kukorica szagába, és mindenki a filmről beszél. Minden úgy felpezsdül, és mintha elhalványodna a határvonal a lehetséges és a filmszerű között. Az embernek vakmerő gondolatai támadnak, például hogy elmenne valami izgalmas helyre, vagy mindent kockáztatna az álmaiért, meg ilyesmi, de aztán sosem teszi meg. Inkább csak az érzés a fontos, hogy az életedet filmmé változtathatod, ha akarod.
Facebook
Pinterest