Vörösmarty Mihály

Szerelem oltárán Még a fájdalom S köny, minőt nem adhat Többé hatalom; Egy kicsin köny, ah de tenger, Melyben a szív - s életinger Mélyen sűlyed el. A köny elhullt s érzeketlen, Tompán, bútlan, örömetlen Áll a puszta mell.

Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivíttuk a mély sülyedésből S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet, Mondhatjuk, térvén őseink porához: Köszönjük élet! áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!

Neve: szolgálj és ne láss bért. Neve: adj pénzt és ne tudd mért. Neve: halj meg más javáért. Neve szégyen, neve átok: Ezzé lett magyar hazátok.

Mi dolgunk a világon? küzdeni Erőnk szerint a legnemesbekért.

Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett Tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.

Nem érez, aki érez Szavakkal mondhatót.

Feledd a szomorúság perceit, de ne feledd el soha, amire azok tanítottak.

Ifjúság és remény Örökre veszve van Az évek tengerén: Remélni oly nehéz A kornak alkonyán, S szeretni tilt az ész Letünt remény után.

Elérhetetlen vágy az emberé, Elérhetetlen, tündér, csalfa cél.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak, Lesz még egyszer ünnep a világon, Majd ha elfárad a vész haragja, S a viszály elvérzik a csatákon, Akkor húzd meg ujra lelkesedve, Isteneknek teljék benne kedve. Akkor vedd fel ujra a vonót, És derüljön zordon homlokod, Szűd teljék meg az öröm borával, Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

Mi tilt jobbakká válnotok? Ha eddig pazaroltatok, S idő, ész, pénz elszóratott Megvenni a gyalázatot: Elég az ok Javulnotok.

Hát félre bú és gyűlölet! Vagy bár gyülöljünk szellemet, Azt, mely közöttünk lakozott, És eggyé lenni nem hagyott: E gyülölet A szeretet.

De mindez még sebaj, Ha lelked van, Ha lelked csábokért Nincs áruban;
Ha lelked ébren áll Jó s rossz napon, Világol és hevít Munkáidon.
Ha ezt is eladod, Jó éjszakát, Nincs isten, aki le Tekintsen rád.

Kivánod ami nincs, S nem kapható, S mid van, kezed között Olvad mint hó.