Szergej Vasziljevics Lukjanyenko

Némelyik könyvben túlságosan sok az igazság. Másokban - túl kevés a hazugság.

A mesék sem hazudnak kevesebbet, mint a statisztika! Olykor azonban akad bennük egy csöppnyi igazság.

Ami jó a köznek, az ritkán esik egybe az egyén javával...

A háborúban az a legfélelmetesebb, ha megérted az ellenséget. Megérteni - ez azt is jelenti, hogy egyszersmind megbocsátasz neki.

Ha nincs etikailag helyes megoldás, akkor cselekedj észszerűtlenül.

Ezért szeretem a kutyákat - a megbocsátás képességért. Ahogy nagylelkűen sajátjukként fogják fel a más bűnét.

Ami nincs, azt ne keresd.

A gyerekekkel úgy kell bánni, akár a kutyákkal. (...) Nem szabad dominálni, fölébük magasodni.

Akinek jól megy a sora, nem önmagában keresi a beszélgetőtársat - mert az ilyen beszélgetőpartner félelmetes, könyörtelen.

Amikor két alternatíva van, mindig a harmadikban lehet csupán reménykedni.

Inkább legyen helytelen, de becsületes!

- Jó ott? - Rossz ott (...). Gyakrabban rossz, mint jó. De nem ezért szeretünk valamit.

Ritkán esik meg, hogy egy idegen, tökéletesen ismeretlen házban egyből otthonosan érezd magad. Ez a házigazdáktól is függ, és magától a háztól is... a ház maga egyébként csak a gazdáinak tükörképe. Világosabb és becsületesebb. Nincs az a szó vagy mosoly, amely segítene felmelegedni, ha a tárgyak hideget árasztanak.

- Nekem azt mondták gyerekkoromban, hogy a háború aljas, de elkerülhetetlen dolog. Ha békét akarsz, fel kell készülnöd a háborúra. És hogy időnként meg kell küzdened az igazadért. - Hogy mindenkit boldoggá tegyél. - Nem. Hogy megvédd magad, azoktól, akik boldoggá akarnak tenni.

- Papa, érdekesek a városok? - Szerintem nem túlságosan. - Akkor miért építenek az emberek városokat (...)? - Félnek a magánytól. (...) - A városban nincs magány? - Ott van csak igazán. Csak nem lehet észrevenni.