Rakovszky Zsuzsa

Korláttalan vagyok, definiálhatatlan, megtörténhet velem bármi bármikor, könnyű vagyok, szabad, terjeszkedem - és félek, félek.

A langyos, emberi, szobányi univerzum: villanyfény, ágynemű, zsebkendők, rossz végén hernyót eresztő fogkrémes tubus... harmadnapos áztatólében harisnyahínár; a koszlott frottírköpenyben a test, áramtalanítva, a meghitt gyógyfürdő-meleg: fullasztó volt, de biztos; nyugalmas, bár unalmas. Belátható bajok, családias, menetrendszerű gyöngéd nyavalyák.

Ne élhet sokáig meg az érzelem feltételes módban: nem is külső erőtől, pusztán a - pár másodpercnyi - időtől bomlik el.

Egyetlen döntés is elég, hogy végleg elpukkanjanak a még lebegő lehetőségek.

Az időből kihullt a változás képessége. Romlandó részeit szervetlen, síkos tökélyre cserélte. Mint műfog a szétpuhult arcból, vakít a fennálló kikezdhetetlen fölénye. Támadásra meg se rezzen, kioktat puszta létével, meg- és leint.

A költészetet az éppen aktuális, erős érzések vagy benyomások táplálják, amelyek megmozgatnak valamilyen lelki mélyréteget, a prózát meg a már leülepedett indulatok, no meg az élettapasztalat.

Mindenki gyerekkorában szerzi a legerősebb benyomásokat a világról.

Nem tudom, milyen egy egészen "komplett" ember; bevallom, én olyat még nem láttam. Vagy ha igen, csak messziről. Ha közelebbről megismerünk valakit, alighanem kiderül róla valamilyen "furaság".

Szerintem elsősorban egyének vagyunk, és csak másodsorban férfiak és nők - néha egy-egy férfi személyiségét sokkal közelebb érzem a magaméhoz, mint egy másik nőét. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy nem találkozunk bizonyos fajta gondolkodásmóddal vagy magatartással gyakrabban a férfiak, mint a nők között, és viszont, de ez az adott egyénről nem árul el semmit. Mondjuk talán úgy, hogy a férfi- és a női lélek vagy gondolkodás között vannak ugyan különbségek, de elég nagy "közös metszetük" is van.

Az írás csak részben tudatos tevékenység, az ember maga se tudja, hogy mi miből táplálkozik.

Egy transzcendencia nélküli világban végső soron minden szenvedés értelmetlen.

Sose volt egyszerű dolog (...) a hűség meg a hosszú távú kapcsolat. Csak régebben a társadalom elvárta, hogy az emberek alárendeljék magukat valamilyen nagyobb egység, például a család érdekeinek, és feláldozzák érte a személyes vágyaikat.

A puszta érzések ritkán elég erősek hozzá, hogy döntéshelyzetben rájuk lehessen hagyatkozni.