Oravecz Nóra

Bármi is a helyzet, mindig csak azzal foglalkozz, ami előtted áll. Azt a görcsöt bogozd ki, arra koncentrálj, a felé haladj, aztán majd jöhet a többi.

Mindig több dolog történik velünk egyszerre, de csak eggyel tudunk igazán törődni. Vagyis... fókuszálhatunk több mindenre, de akkor csak sokkal rosszabb lesz... nem tudunk úgy teljesíteni.

Sokak szerint a görcs negatív jelentésű, pedig a görcsök csak feladatok, amiket meg kell oldani, vagy épp ki kell bogozni. Néha egyedül nem boldogulunk velük, mert túl akarjuk bonyolítani őket, vagy egyszerűen csak olyan sokáig figyeltük a problémát, hogy már észre sem vesszük a megoldást... ekkor jön a kötelék, és segít.

Az bukkan fel az életedben, akire elég érett vagy, aki most a legtöbbet tud segíteni neked, és akinek te is a legtöbbet tudsz adni, akivel a leginkább passzoltok egymáshoz. Adok-kapok kapcsolat az egész, de mégis van valami olyan mélysége, hogy akár az egész életedet végigkövetheti.

Az élet gyakran úgy szervezi, hogy mindketten egy időben legyünk ott, ahol mindkettőnknek valami nagyon fontosat tartogat!

Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek. Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. Na de ilyen aztán kevés van. Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz. Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá. (...) Nem láthatunk mindent egyedül. Olyankor kell más, de nem lehet akárki. Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg.

Ilyenek vagyunk mi! Falakat építünk magunk köré, aztán bujkálunk mögöttük, ahol apránként darabjainkra hullunk. Mégsem engedünk be senkit, hogy segítsen.

Ne keverd össze a kötődést a barátsággal. A barátság mulandó, eltűnik, a kötődés viszont a lelkedet köti a másikéhoz. Ezért szeretnél minél több időt tölteni vele, mert érzed, hogy többé tesz, erősít, feltölt. Többnek érzed magad már attól is, hogy ott van az életedben. Onnantól meg nincs lehetetlen.

A lelkednek van egy része, amit bár lehet, hogy nem érzel mindig, de ott van. Olyan, hogy felkelsz, dolgozol, alszol, barátokkal vagy, szóval éled az életed, de semmi. Nem érzed, nem fáj. Aztán történik valami, te meg összeroppansz. Azt hiszed, hogy nincs baj, aztán meg kiderül, hogy mégis. Mégis van mélypont, mégis van gyengeség, mégis van valami, ami fáj még akkor is, amikor azt gondolod, hogy minden a legnagyobb rendben. Néha csak sajogat, máskor meg beleőrülsz, annyira fáj. Nem látod mindig, de vannak percek, amikor érzed. Érzed, hogy beleszakadsz, na olyankor semmilyen hit sem képes áttörni a fájdalmat, csak az, ha szembenézel vele. Az érzésekkel. A fájdalommal, azzal, hogy mi bánt, és megéled, feldolgozod, átéled.

Mindig mást kapsz - pontosan azt, amire szükséged van. Azt az ölelést, ami megnyugtat, vagy épp a tekintetet, ami felvillanyoz. Az persze már a te dolgod, hogy megtanuld elfogadni azt, hogy meddig tartott, és nem "csak még egy utolsót, csak még egyet, aztán mehet" könyörögni, miközben tudod, hogy semmiből sem kaphatsz többet, csak annyit, amennyit neked szántak.

Bárki, aki elindít egy érzést benned, valójában csodát hoz az életedbe. Légy hálás érte, mert olyat mutat, amit eddig még nem éreztél - hisz minden megismételhetetlen. A mosoly, ahogyan rád néz, vagy épp megölel... kétszer nem történik meg ugyanaz.

Igazából lehet, hogy még szereted, bár már nem úgy, de érzel valamit. Valamit, amit nem tudsz elvágni, hiába gondoltad, hogy majd jó lesz. Hogy menni fog. Nem. Ami lezáratlan, az az is marad. Senki sem fogja helyetted lezárni, megoldani, elbúcsúzni. Az élet túl rövid. Zárj le mindent, és semmit se vigyél magaddal tovább feleslegesen. Csak lehúz, és egyébként is: visszatér, leginkább akkor, amikor nem is várnád. Azt meg nem te választod meg, hogy épp jó időben teszi-e.

Teremts sziklákat magad köré, olyanokat, amik biztosítanak arról, hogy minden rendben lesz, hiszen védve vagy és megtartanak. A sziklák ugyanakkor veszélyesek. Akárki nem mássza meg őket, de ez nem baj. Egyáltalán nem az. Adj hálát értük, ugyanis nem kell mindenkinek megmásznia, csak az jusson át rajtuk, akinek valóban ott a helye. Aki valóban komolyan gondolja.

Mondd, hogy túl nagy dologra vágyok, én meg megmutatom a korlátaidat, mert azoknak köze nincs hozzám. Hitetlenkedj csak, engem ez erősít. Ez visz előre, mert ez is üzemanyag, ha jól használod. Megtanít függetlennek maradni mások félelmeitől.

A szeretet megöli a félelmet, elűzi, ellehetetleníti, esélyt sem ad neki, hogy éljen. Az igazi szeretet csodákra képes (...): elindít valamit, ami aztán nem áll meg. Képtelenség lenne megállnia. Terjedni kezd, és bizony gyilkol: bizalmatlanságot, kételyt, félelmet, fájdalmakat. Hegeket gyógyít be, mert egyetlen mosoly, egy ölelés, egy őszinte tekintet erre képes. Elfeledtetni mindent, ami történt. Mindent, ami fájt.