Oravecz Nóra

Szeretnék ragyogni, megint. Úgy, ahogy más ragyogtat, úgy, amire egyedül nem vagyok képes. Vágyom rá. Tényleg. Szeretni, ölelni, érezni, tudni, hogy szeret. Nagyon. Közben meg nem. Menekülnék, harcolnék ellene, kihagynám, átlépném, elengedném, mert félek, csak mindent elront. Közben meg tudom, hogy aki szeret, csak jót akar. Inkább többé tesz, erősebbé, színesebbé, boldogabbá, ragyogóbbá, és tudod mit? Legyőzhetetlenné.

Örülj, ha legalább egy percig tartott, még hálásabb lehetsz, ha tovább. Másnak lehet, hogy életében nincs ilyen varázslatban része. Olyanban, amikor meglátod, ő meglát, a világ meg megáll. Adj hálát, ha a tiédben legalább volt ilyen. Lehet, hogy csak pár percig tartott, lehet, hogy pár óráig, de volt. Meríts belőle erőt, és érezd, hogy szerencsés vagy, mert láttad, hogy mi az, hogy csoda, meg Sors, mi az, hogy valakiknek találkozniuk kell.

Ne csak akkor mondd, hogy szeretsz, ha várok rá, hanem máskor is. Nem kell félned, nyisd ki a szíved, vagy én tépem fel a kapuját. Szeretni, ölelni, mosolyogni bármikor lehet, tedd meg. Ölelj indokolatlanul, ameddig tudsz, nyisd ki a szíved, és engedj be. Ne félj, nem bántalak. Nem tudnálak. De mosolyogj mindig, mert fagyott arc mögött nincs élet. Akarj életet. Akarj élni. Mosolyogni, és szeretni. Mindig. Holnap és ma is, és hinni abban, hogy egyszer lesz, aki meg is érdemli.

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Tudd, hogy mi tartozik hozzád, és mi nem. Ne akard azt, aminek köze nincs az életedhez, és hagyd, hogy jöjjön, ami hozzád tartozik. Ami a részed. Lehet, hogy az elején fura lesz. Na és? Engedd be. Idővel viszont hozzászoksz, és nem is fogod érteni, hogy hogyan tudtál eddig nélküle élni.

Aminek benned kell lennie, az benned van. Aminek ki kell jönnie, az kijön. Aminek fájnia kell, az bizony fájni fog. De ami hozzád tartozik és boldoggá tesz, az is meg fog ám érkezni. Nem menekülhetsz előle. De ahogy a rossz, úgy a jó dolgok elől sem. Tanuld meg elfogadni őket besorolástól függetlenül, ugyanis csak rajtad áll, hogy mit hogyan kezelsz.

Egyvalamit tökéletesen megtanultam az évek során, mégpedig azt, hogy bármikor újrakezdheted, ugyanis csak egy pillanaton múlik, hogy nem fogadod el többé azt, ami van, és megveszekedettül hiszel abban, ami a fejedben él arról, hogy minek kell lennie.

Csak egy nagy ölelésre vágyom, egy olyanra, ami ha csak egy percre is, de eltüntet minden problémát, és elhiteti, hogy minden rendben lesz annak ellenére, hogy tudom, már most a helyén van minden. Nem kell több, nem vágyom másra, csak egy erős karra, ami megvéd és támogat. Megölel és megnyugtat. Átkarol és védelmez. Figyel rám, ha elbotlanék, és felhúz, ha már úgy érezném, nincs erőm. Akkor talán könnyebb lenne. De most nincs itt az ideje. Nincsenek ölelések, nincs támasz, de nem is baj. Meg kell erősödnöd. Az Élet segít benne. De valahogy néha... néha csak úgy jó lenne egy ölelés. Hiába. Emberek vagyunk.

Átölel, de úgy, hogy érzem is. Ha hozzám ér, megnyugszom, mert tudom, minden rendben lesz, még ha totál káosz is most minden. Mellettem van, és érzem az erőt, azt, ami engem is erősebbé tesz, megnyugtat, de nem tör össze. Óvatos, de határozott. Szeret, de nem fojt meg. Támogat, és nem fog vissza. Kitart és hisz bennem. Bízom benne, ő meg bennem. Van ilyen. Megtalálhat, és meg is fog találni. De csak akkor, ha meg kell találnia. Ha nem, beletörődöm, elfogadom. Nem tehetem egyértelművé, hogy meg kell történnie, hogy meg kell kapnom. De ettől még minden áldott nap hiszek benne. És mint tudjuk, a hit csodákra képes - én meg azokra utazom.

Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.

Hidd el, hogy mindent elérhetsz. Higgy benne, és ez épp elég. Higgy abban, hogy helyreáll, hogy megtörténik, hogy eljön, hogy bekopogtat, hogy igenis van, mert van. Csak kitartás kell. Pofonok jönnek, de akármennyire is fáj, neked mindig erősebbnek kell lenned. És erősebb is leszel. Elkapod az öklét, és úgy lenyomod, hogy soha többet nem jön vissza. Aztán meg majd kapsz újat. Újabb pofonokat. De amíg van erőd, és miért ne lenne, felveszed vele a kesztyűt, és igenis harcolsz. Ugyanis van, hogy nem az Élet üt, hanem te saját magadat, az Élet meg csak segíteni akar. A kezét nyújtja, te meg azt hiszed, bántani akar.

Az egész csak azon múlik, hogy benned van-e a csakazértis. Csak azért is menni, csinálni, megbotlani, szeretni, csalódni, félni, folytatni, fájni, örülni, gúnyos kacajok tárgya lenni, elérni... Merni elérni... Mert egyszer bizony tátják majd a szájukat, hogy hittel hova lehet eljutni... Mert a kitartás és az alázat sikert szül.

Mellette lenni, menni előre, csinálni, élni, boldogan, kéz a kézben. Nem felállni, nem feladni, de szeretni, csak annyira, amennyire kell. Nem túlzásba vinni, megölelni, átkarolni, de csak annyira, ami nem fojtja meg. Odafigyelni, nem megölni, szárnyalni hagyni, mert aki a tiéd, az úgyis visszarepül, hiszen tudja, nálad jobbat úgysem találhat. Vagyis de, találhat. Tudod mit. Találjon is. Akit vinni tudnak, azt vigyék is, mert köze nincs hozzád, és az csak azt jelenti, hogy még ettől is jobbat kapsz majd. Egyszer, valamikor. Lehet, hogy nem most, de addig is élvezd, hogy szórakoztatnak. Mert bizony fognak.

Mindenkiben a 'nagy Ő'-t látni csak arra lesz elég, hogy egyszer feladod, mert ez nem megy másképp. Csak így. Csalódni annyit, amennyit elképzelni sem tudsz. Csak ez vezethet el oda, ahol hirtelen azon kapod magad, hogy az tesz majd boldoggá, akiről nem is gondoltad volna, hogy képes lesz rá. Töröld az elvárásokat, az ítéleteket, a görcsöket. Ne keresd, és megtalál. Valamiért ez így van. Abban a pillanatban, hogy hagyod magad sodródni, és semmihez sem ragaszkodsz, egyszerűen mindent megkapsz. Csak tudj lemondani arról, ami számodra a legfontosabb, és megkapod. Elrontani pedig csak akkor tudod, ha el kell rontanod.