Nathaniel Hawthorne
1804. július 4. — 1864. május 19. amerikai író
Sokszor megesik éppen rendkívüli tehetséggel megáldott embereknél, hogy valami betegség hatása alatt hirtelen óriási erővel nekilendülnek, és hosszú napok életerejét emésztik fel pillanatok alatt, hogy aztán megint hosszú napokig vagy még tovább ernyedten heverjenek.
A gyermekek mindig megérzik a hozzájuk tartozók nyugtalanságát, és főleg azt, ha közvetlen közelükben valami gyökeres változás készül.
Csodálatos, miken sok időbe telik, míg a dolgok szavakba öltöznek. Ha két ember egy bizonyos kérdést kerülni akar, önkéntelenül, minduntalan odatereli a szót, eljut egészen a széléig, de mégse kavarja fel.
A szerelem akár újonnan születik, akár halottaiból ébred, mindig napsugarat hoz, csordultig telíti ragyogásával a szívet, úgyhogy kiárad a külső világra is.
Minden gyarló ember menekül a halál és a szégyen elől, igyekszik, ha módjában áll, megszabadulni ellensége fondorlataitól. Emberileg érthető, ha az összetört szívű, holtra fáradt, szerencsétlen vándor, amikor sivár, nehéz útján végre megcsillan előtte az emberi együttérzés, az új, igazi élet egy szikrája, minden erejével afelé igyekszik, és megpróbálja levetni a vezeklés súlyos terhét.
Reszkessen minden férfi, aki egy asszony kezét elnyeri, és nem tudja fölkelteni annak szívében a legforróbb szenvedélyt!
Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben, amivel utunkat teleszórtuk.
Akármilyen súlyos következményei lehetnek is a titkos önvádnak, kétségtelenül gyilkosabb mérget csöpögtetett a szegény beteg szívébe az a kéz, amely segítséget kínált.
Érdekes, hogy a legmerészebb gondolkodó emberek sokszor tökéletes megadással alkalmazkodnak a társadalom külső szabályaihoz. A gondolat maga kielégíti őket anélkül, hogy azt a cselekvés hús-vér valóságává formálnák.
A tüzes nyelvek, amelyek az apostolok fölött megjelentek akkor, nem azt a kiváltságot jelentik, hogy az ember idegen népek nyelvén ki tudja fejezni gondolatait, hanem azt, hogy a szív mindenkinek érthető nyelvén tud szólni az egész emberiséghez.
A léleknek is lehet valami betegsége, sérülése, hogy úgy mondjam, és ennek megfelelően a testi tünetekben is bizonyos zavar áll be. Hogy kívánhatjuk az orvostól, hogy a testi bajt meggyógyítsa? Hogy tehetné ezt, amíg a lélek baját, sebét meg nem mutatjuk neki?
Még akkor is, ha az orvos csak a testi tüneteket ismeri, gyakran csak félig ismeri a bajt, amelynek gyógykezelésére fölkérték. A betegség látszólag különálló valami, és mégis... talán csak egy lelki baj kifejezése.