Nathaniel Hawthorne

Megvan az a balga szokásom, hogy általában szeretem az embereket, hacsak nem túlságosan kellemetlenek. Ami jó van a jellemükben - ha egyáltalában van valami jó -, azt hamarabb meglátom és ennek alapján alkotok képet róluk.

Az ember fejlődésének sem használ jobban, mint a krumpliénak, ha mindig újra meg újra ugyanabba a kiélt földbe plántálják nemzedékről nemzedékre.

Főleg azért keresem tehát a személyes érintkezést az olvasóval, hogy azt lássa bennem, aki valóban vagyok: a történet kiadóját - vagy legalábbis ennél nem sokkal többet.

Megvallom, szerény véleményem szerint egyáltalában nem dicséretes dolog mindent elbeszélni, még ha személytelen formában tesszük is. De mivel a gondolat dermedt és béna, amíg a beszélő igazi kapcsolatot nem talál hallgatóival, megbocsátható, ha azt képzeli, hogy egy megértő, együttérző, ha nem is egészen bizalmas jó barát figyel a szavára. Így fölenged az ösztönös tartózkodás, az ember elmond egyet-mást arról, ami körülötte, és arról is, ami benne van, anélkül, hogy legbensőbb énjéről letépné a fátylat. Ilyen értelemben és ilyen határok között, azt hiszem, jogos az önéletrajz is, és nem sértjük vele sem a magunk, sem az olvasó érzéseit.

Az író, amikor leveleit így elhullajtja a szélben, nem azokra számít, akik könyvét félredobják vagy talán elő sem veszik - mert ilyen biztosan sok van -, de arra az egy-kettőre, aki jobban megérti, mint akár iskolatársai vagy életének társai.

Ha egy kemény, hideg szívű ember (...) ritkán vagy sohasem néz lelke mélyére, és makacsul a közvélemény tükrében csillogó érdemei alapján ítéli meg önmagát, alig-alig juthat igazi önismeretre, csak úgy, ha elveszti becsületét és minden vagyonát.

A derék emberek nagyon szigorúan ítélnek magukról.

Az ölelések, a szeretet kimutatásának valamely formája, olyan fontosak a szerelmi életben, mint a levelek a fa életében. Ha ezek teljesen visszafogottak, a szerelem meg fog halni már a gyökereknél.

Légy igaz! Légy igaz! És mutasd meg a világnak bátran, ha nem is azt, ami a legrosszabb benned, de legalább azt, amiből a rosszra is következtetni lehet!

Hogyha egyszer a bűn rést vágott az emberi lélek bástyáján, azt ezen a földön többé betömni nem lehet.

A társadalom nagy zsarnok. Sokszor megtagadja még az igazságot is attól, aki erőszakosan követeli a maga jogát, gyakran viszont többet is megad, mint amennyit kérnek tőle, ha a kérés olyan formában történik, ahogy a zsarnok szereti.

Az emberi természetnek javára írandó, hogy amikor nem önzése forog eszében, könnyebben hajlik a szeretetre, mint a gyűlöletre. Még a gyűlölet is lassanként szeretetté alakul, ha fokozatosan és nyugodtan haladnak a dolgok, és nem újul ki az ingerlő mozzanat, ami az ellenséges beállításnak eredeti okozója volt.

A hazug élet legszörnyűbb átka, hogy kilopja mindenből a valóságot, a tartalmat, ami körülöttünk van, és amit az ég lelkünk táplálékául és öröméül alkotott. Aki hazugságban él, annak az egész világ hamis, semmivé zsugorodik a kezében. És ő maga árnyékká válik a hamisság világában, sőt lassanként megszűnik létezni.