Nathaniel Hawthorne

Könnyebb annak, aki fájdalmát szabadon kitárhatja, mint aki kénytelen egészen a szívébe zárni.

A leleplezés éppen arra való, hogy az értelmes lények végre kielégíttessenek, és az élet sötét problémái, amelyeknek megoldására hiába vártak addig, kitáruljanak előttük. Mert ezt a kérdést nem lehet megoldani az emberi szív mély ismerete nélkül. Éppen ezért biztosra veszem, hogy akik rút titkot őriztek a szívükben (...), az utolsó ítélet napján nem pusztán kénytelenségből, de mérhetetlen örömmel fogják azt megvallani.

Szent ember viszont, aki már ezen a földön is az Úristen oldalán járkál, érthető módon vágyik arra, hogy a mennyek aranymezőin állandóan mellette járhasson.

Akinek szíve és esze van, annak minden testi nyavalyája is szorosan összefügg belső élete bajaival.

Nehéz bármiféle titkot megőrizni olyan valaki előtt, akinek nemcsak alkalma és joga van lelkünkben kutatni, de elég tehetséges is ebben a munkában. Orvosával ne próbáljon barátilag érintkezni az, akinek lelkét valami titok súlya nyomja. Mert ha az orvos elég éles eszű, sőt annál valamivel több is van benne, amit talán megérzésnek nevezhetünk; ha amellett nem tolakodó, nem hangsúlyozza soha a saját lényét; ha ráadásul vele született az a különös képesség, hogy észrevétlenül közel tud férkőzni páciense lelkéhez, úgyhogy az nem is tudja, mikor árulja el magát hangosan, abban a hitben, hogy csak gondolta, amit mondott; s ha ilyenkor nem mutat sem örömet, sem csodálkozást, hanem vagy hallgatva fogadja a bizalmas közlést, vagy éppen csak egy fejbólintással, sóhajtással jelzi, hogy mindent megértett; és ha nemcsak bizalmas barátnak alkalmas, de amellett kiváló hírű orvos is: akkor egész biztos, hogy elérkezik a pillanat, amikor a szenvedő lélek görcsös zárkózottsága fölenged, és megindul a sötét, de áttetsző folyamat, amely kimos és napvilágra hoz minden titkot.

Lehet, hogy az orvos, aki az ember halandó porhüvelyét vizsgálja, lelki képességek dolgában bizonyos mértékig elcsenevészedik. Túlságosan anyagiassá válik a gondolkozása, és annyira elmerül a csodálatos szerkezet bonyodalmaiban, amely látszólag megmagyarázza az élet minden titkát, hogy a lét másik értelmét nem is látja.

A rég áhított asszony szerelmét kivéve, talán nincs semmi édesebb, mint egy gyermek érzésének, ragaszkodásának ilyen ösztönszerű megnyilatkozása. Ezt mindennél jobban meg kell becsülni.

Tévedés lenne azt hinni, hogy ősapáink megvetették a kényelmet. Igaz, hogy a földi létről mindig úgy beszéltek, mintha az csak megpróbáltatások és küzdelmek sorozata volna, és készséggel föláldozták vagyonukat, sőt életüket is a kötelességért, de amellett igyekeztek megszerezni a kényelmet, sőt a fényűzést is, ha módjukban állott.

A hit elvesztése a bűn legszomorúbb következménye talán.

Nem jó, ha a lelkiismeret (...) beavatkozik az érzelmi életbe, megvan ennek is a veszedelme. Nem igazi, végleges vezeklés és megtisztulás ez, hanem valami kétes, sőt talán mélységesen rossz lappang mögötte.

Az asszonyok sokszor különös gyönyörűségeket találnak a tűhímzések szépségében, és ez a másik nemnek érthetetlen.

Nehéz lenne kikutatni, mily apró, megfoghatatlan dolgok okozzák néha, hogy egyik ember eléri azt, ami a másiknak nem sikerül.

Van valami végzetes, leküzdhetetlen ösztön az emberben, ami éppen olyan erős, mint a legerősebb ítélet, akarva-akaratlanul örökké visszajár, mint a kísértet, arra a helyre, ahol életének valami rendkívüli esemény erősebb színt adott, és mennél sötétebb volt ez a szín, annál ellenállhatatlanabb a hely vonzóereje.

Mindig könnyebb olyat eltűrni, ami elszigetelt, különálló eseménye az életünknek, és csak egyszer van.