Nádasdy Ádám

Így halad minden tudomány: adott korban egy bizonyos kérdés, kérdéstípus van a tudományos vizsgálat homlokterében, azután megoldódik, nyugvópontra jut, nem kihívás többé, stabil tudásanyaggá válik.

A nyelvészet - mint minden tudomány - egyik feladata, hogy megmutassa: ami a felszínen valaminek látszik, az esetleg egészen más. (Például a napfelkelte, ami nem a Nap felkelése, hanem a Föld forgása.)

Az írás az iskolázottság fokmérője is, mutatja az egyénnek a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyét.

Az ember többnyire irigyli másban azt, amire ő maga nem képes.

Aki házasságra lép, az maga és a világ előtt is vállalja, hogy tartozik valakihez, és kitart mellette jóban-rosszban.

Mindenki szokjon hozzá, hogy olyat lát és hall, ami őt esetleg sérti. Tessék tudomásul venni, hogy ilyen a világ: sokszínű.

Már mást értünk erkölcs alatt, mint kétezer évvel ezelőtt. Az Ótestamentumban még többnejűségről írnak. Meg azt is mondja a Biblia (...): "Jósnőt ne hagyj életben!" Ezeket nem tartjuk be. Az az érzésem, a melegség napjainkban az újabb "veszélyes" pont, mert a társadalom is mintha a hordó csapját nyitogatná. Nagyon sokan félnek, hogy a hordó felrobban, és mindent elönt a gáz, vagy minden elsötétül. És ebbéli félelmükben a vallást hozzák elő, ami nem helyes, mert a vallás nem erre való. Az egyház nem azonos a Jóistennel.

Nem is érdemes a nyelvi változás okain töprengeni, mert nincsenek. Valószínűleg azért változik a nyelv, mert nincs, ami visszatartsa - bizonyos korlátok között. Nincs akadálya, hogy a generációk, tájegységek módosítgassanak rajta, mert úgyis csak annyit tudnak módosítani, hogy ne sérüljön a kommunikáció. Egy hasonlattal élve: olyasféle a nyelv, mint egy ösvény a réten keresztül. Folyton változik a nyomvonala (egy tócsa, egy kő, egy kinövő bokor miatt, vagy akár az emberi járás természetes kilengése miatt), ám ez voltaképpen nincs kapcsolatban a céljával, azzal, hogy átjusson a rét túlsó végére, sőt részleteiben néha még el is téríti attól. Az ösvény mint ösvény mégis változatlan, azaz sosem fog például félkörben visszafordulni a rét innenső oldalára, mert el kell jutnia a célba: a nyelvnél ez cél a közlés, a kommunikáció, amely minden változás közepette is megvalósul.

A laikusok, ideértve a művelt közönséget is, gyakran emlegetnek "nyelvromlást". A "nyelvromlás" fogalma tudománytalan badarság, mert nyíltan vagy burkoltan azt sugallja, hogy bizonyos nyelvi változások "rosszak" (mások meg talán "jók"?). De milyen alapon lehet őket annak minősíteni? (...) A nyelvész számára mindez olyan, mint a csillagász számára a horoszkópkészítés: az is a csillagokkal foglalkozik, de emberi értékeket, jót és rosszat tulajdonít nekik, tehát kívül esik a tudomány területén.

A nyelvész számára a "szabály" nem valami illemszabályt jelent, nem iskolai "nyelvhelyességi" előírást, hanem a beszélők által önkéntelenül követett stratégiát.

A nyelvi rendszerek mind jók úgy, ahogy vannak, minden nyelven ki lehet fejezni mindent, csehül is a határozottságot (bár nincs névelő), magyarul is a nemeket (bár nincs nyelvtani nem), angolul is a tárgyat (bár nincs tárgyeset). Minden nyelv tökéletes rendszer, a nyelvben "szükség" soha nincs semmire, ugyanúgy, ahogy a kígyónak sincs szüksége lábakra.

Hiába szép a szöveg, ha nem érted, megette a fene.