Nádasdy Ádám

A gondolkodás az elsődleges a nyelvhez képest, s mivel az emberi agy egyféle, a gondolkodás és a nyelv is alapvetően egyféle, univerzális. A nyelvek különbségei lehetnek látványosak, mint az emberek külső megjelenése, de ugyanúgy csak felszíniek.

A nyelv közvetít a gondolataink és a világ között, de nem tükrözi a világot: a nyelv vizsgálatából nem tudunk meg semmit a világról vagy gondolkodásunkról, a nyelv olyan, mint egy telefonkészülék: a szerkezete bonyolult, de nincs köze ahhoz, amit közvetít.

Nem a szókincs teszi a nyelvet, hanem a nyelvtan.

A művelt, írástudó emberek már az ókorban is úgy érezték - ahogy ma is sokan érzik, főleg az idősebbek - , hogy a nyelv változása valamiféle romlás, hiszen a nyelv eltávolodik attól a formájától, amit ők megszoktak, amelyen kiváló irodalmi művek vagy szent könyvek születtek. Olyan ez, mintha valaki az öltözködésben bekövetkezett változásokat - például hogy ma már nők is járnak nadrágban - az öltözködés romlásának nevezné, mert a nagyanyja máshogy öltözött, és az mennyivel szebb volt, akkor még megadták a módját. A nyelvészet ehhez a romlásérzéshez nem tud hozzászólni, mert ez szubjektív.

A nyelvromlás tudománytalan tévhit. Romlás az lenne, ha a nyelv kevésbé alkalmassá válna arra, amire való: kommunikációra, de ilyet a nyelvi változásoknál nem látunk.

Az írás csak ruhája a nyelvnek, ember alkotta kódolási technika, mellyel a hangzó nyelvet igyekszünk megjeleníteni. Az írás vagy tükrözi a nyelv valóságát, vagy nem.

Sokan azt hiszik, hogy a nyelv az idők folyamán egyszerűsödik, vagyis a nyelvi változások egyszerűbb rendszereket hoznak létre. (Van olyan laikus vélekedés is, hogy a nyelv "szegényedik".) Egyszerű logikával belátható, hogy ez téves, mert azt kéne hozzá feltételezni, hogy a nyelv eredetileg roppant bonyolult volt, ha sok száz - sok ezer év alatt állandóan egyszerűsödött. Erre semmi nem utal: a Halotti beszéd nyelve nem bonyolultabb, mint a mai magyar.

A nyelvi rendszer - bármelyik nyelvé - annyira önkényes, annyira a belső szabályai szabályozzák, hogy komolyan nem lehet összefüggést keresni a nyelv és az őt használó társadalom között. A magyar, a török, a kínai egyik jellemző vonása, hogy nincsenek nemek, de nem igaz, hogy ezekben a kultúrákban kevésbé fontos a férfi/nő megkülönböztetés. Az angolban nincs tegezés/magázás, de nem mondhatjuk, hogy Anglia vagy Amerika demokratikusabb ország volna, mint a mai Németország, ahol ez fontos nyelvi árnyalat. A nyelv szerkezetében beálló változásokat sem tekinthetjük a társadalmi változások tükrének vagy termékének.

Nem tudjuk, miért változik a nyelv, de fontos, hogy elutasítsuk az ezzel kapcsolatos tévhiteket: a nyelv nem romlik és nem javul; nem egyszerűsödik és nem bonyolódik; nincsenek benne sem szükséges, sem fölösleges elemek. A nyelv gyors vagy lassú változása sem tükröz semmilyen jó vagy rossz dolgot.

A nyelv rendszerében bekövetkező változások szabályosak, de nem indokolhatók a kultúra vagy a történelem változásaival. A nyelvrokonság bizonyítása ezért általában nem visz közelebb a kérdéses népek kultúrájának, gondolkodásmódjának megismeréséhez.

A nyelvekben - legalábbis az elmúlt hatezer évben, amióta adataink vannak - nincs fejlődés vagy hanyatlás, nincs nyelvromlás vagy nyelvjavulás.

Miért finnugor nyelv a magyar? Nos, azért, mert a nyelvészek ezt állapították meg. Ez bizony ilyen egyszerű. A gombák nem növények. Miért nem? Mert a biológusok ezt állapították meg. A gombák ugyanis nem tudják a szenet a levegőből fölvenni, mint a növények - tehát nem növények. Egyébként én úgy ránézésre növénynek mondanám őket, hiszen a földből nőnek ki, és nem tudnak elszaladni, de úgy látszik, az én kritériumaim nem mérvadóak. Így van ez a nyelvrokonsággal is: a nem-szakember észrevételei, kritériumai nem mérvadóak.

Olyasféle munka a finnugor rokonítás, mint amikor a régész néhány szokatlan helyzetű és alakú kőtömbből képes rekonstruálni a valaha ott állt épületet. A nem-szakember hitetlenkedik: itt csakugyan templom állt? Igen, a szakember azt mondja: ilyen faragású kövek ilyen elrendezésben csakis ezt jelenthetik.

A tudomány döntő kérdése nem a "mit tudok?", hanem a "honnan tudom, amit tudok?". Hiszen ha nem tudom szakszerűen demonstrálni, hogy honnan tudom - akkor az nem tudomány, legföljebb hagyomány, sejtés vagy intuíció.

A tudományban nem szempont, hogy kinek mi szimpatikus vagy előnyös.