Monika Feth

Olyanok vagyunk, mint a hangyák (...). Egész életünkben serénykedünk, és teljesen mindegy, hogy meghalunk-e vagy sem, mert a többiek nélkülünk is tovább serénykednek.

Minden szerelemhez tartozik egy dal.

Ha nevet, sokkal többet meg lehet tudni egy emberről, mint ha sír.

Az idő minden sebet begyógyít - (...) ez a mondat csupán kegyes hazugság. Hogy vannak olyan sebek, melyeket semmi és senki sem gyógyíthat be.

FÁJDALOM és néha több kell mint a kevéske élet néha tűznek kell égetnie bőröm hogy tudjam még itt vagyok.

Kár, hogy a felnőttek problémáit nem lehet olyan könnyen megoldani, mint a gyerekekéit.

Nehéz időket élünk, (...) bonyolult, zajos és felgyorsult életet. És ha az ember nem képes lépést tartani, kiesik a játékból, és mások futnak be a célegyenesbe helyette.

Talán nem így kell működnie a szerelemnek? Nem kell megváltoztatnia az embert? Nem az a lényeg, hogy más dimenziók is megnyíljanak számunkra?

Mintha csupa előre gyártott sablonban gondolkodnánk és beszélnénk. Na és ha tényleg pocsékul lennék? Vajon elárulnám neki? Vagy még akkor is minden a legnagyobb rendben lenne, és akkor sem lenne okom panaszra?

Te ki vagy te csupa ki nem mondott kérdés csupa el nem dúdolt dal kilenc meg nem élt élet ajkadon rémisztő vörös, édes mosoly.

Ahányszor azt hiszed, hogy itt a vég, rájössz, valahol még lámpa ég.

Ha az ember alábecsüli az ellenfelét, azzal éppen megerősíti azt.

Fűzd fel a pillanatokat egy cérnára, és tedd a nyakadba (...). Hogy el ne felejtsd őket.

A világ elől senkit nem lehet elrejteni.