Lakatos Levente

Az tud igazán bántani (...), aki fontos neked.

A férfiak gyakran csak hazudják a bókjaikat.

Aki nem hajlik, az eltörik.

A lelken ejtett seb legfeljebb heggé forr, de nyomtalanul soha nem szívódik fel.

Az ember nem lehet boldog biztonságérzet nélkül, a párkapcsolati biztonság pedig a bizalomra építkezik.

Minden álom kényelemben születik, de csak lemondásokkal váltható valóra.

Soha nem értettem, miért hazudnak az emberek. Azt értem, miért hallgatnak el dolgokat, de a hazugság értelmetlen.

Szememet lehunyva hagytam, hogy (...) első csókja kellemes lebegésbe röpítsen. Selymes volt, mégis férfiasan keserű, mint az étcsokoládé, melyet fanyarsága ellenére is kíván az ember.

Egy nap talán értelmet adsz egykori kínos harcainknak, a szemembe nézel és ott végre megpillantod önmagad. Mert egymásban maradtunk kiírhatatlanul, sorsfordítóan, visszafordíthatatlanul. Átírhatatlanul. Ameddig engem, addig önmagadat is megtagadod.

Soha nem tudhatjuk, mi rejtezik egy-egy emberi álarc mögött. Mindenki életében lappanganak mocskos, elfeledni vágyott titkok.

Ki kellene élvezned az életedet! Csak lazán. A sorsod megoldja önmagát. A dolgok megtörténnek, aztán elmúlnak. Állapotok, amelyek úgysem tartanak örökké.

A sorsodat irányítanod kell, de nem szabad kattognod rajta. Rontani mindig fogsz, de az ember a hibáiból tanul.

Mi, férfiak a legnagyobb bánatunkban könnyezünk, örömünkben nevetünk, tiszta sor. A nők azonban hajlamosak szomorúságukban kacagni, boldogságukban pedig sírni, aztán csodálkoznak, hogy képtelenek vagyunk kiigazodni rajtuk.