Kornis Mihály

Az istenkérdéshez való tisztességes közeledésnek a formája az, ha az ember nem állítja, hogy létezik. Azért nem állítja, mert úgysem tudja bizonyítani, nem csak másnak, de magának sem. (...) Az utóbbi kétszáz év valamirevaló elméi egész életüket abban a kétségbeesett magányban töltötték, hogy megpróbáltak nem kapaszkodni Isten létezésének a feltételezésébe. Ebből egyébként nem következik, hogy Isten, vagy amit így hívunk, nincs, de abban egész biztos vagyok, hogy tisztességesebb és magamra nézve gyümölcsözőbb, ha nem tételezem, mint ha tételezem.

Az istenkultusz, vagy mondjuk úgy, a vallásos kultuszok számomra hatalmi játszmák. (...) Mint amikor gyerekek a játszótéren játszanak, és az egyik nagyokos kijelenti, hogy nálam van a kulcs. Nálam vannak az üveggolyók. Még nem is tudjuk, hogy milyen kulcs és milyen üveggolyók, de az összes üveggolyó nálam van, mondja. És aki kapni akar belőle, az sorba áll, betartja a szabályokat, amiket nekem megmondott az, akitől az üveggolyókat kaptam. És így tovább és így tovább. Az egész tulajdonképpen és gyakorlatilag a hatalom stratégiája.

Az ember nem egy lezárt doboz, ami ötven centi széles és egy méter hetvenöt magas és ennyi és ennyi fér bele, hanem egy nyitott rendszer, páratlan módon egyébként. Tehát egy nyitott lény, aki mindig többé és többé válhat.

A tudás ma a világban nem kurrens cikk, nem a legfontosabb cikkek polcán van. Ha kinyitod a televíziót, látod, a tudást elpakolták a kapható dolgok közül.

Istenről már nagyon sokat beszéltek, tehát úgy gondolom, hogy evvel tele a polc. (...) Ha valamilyen isteni csoda folytán az Istenről való beszéd néhány évre a világban megszűnne, és ettől függetlenül a gonoszt üldöznék, a jót jutalmaznák, és így tovább, csak Istent nem vennék a szájukra az emberek, se a hitet, se a vallást, semmilyen szinten, akkor ez a valaki inkább jelen lenne az életünkben, azt hiszem.

Az ember legnagyobb reményének azt tartom, ha képes elképzelni önmagát olyasvalakinek, aki még képes fejlődni. Tehát a mostani tudása nem a végső tudása, hanem van még benne hely, hogy még többet és még többet tudhasson meg, és ő maga, önmaga ezáltal többé váljon.

Senkiről nem beszéltek (...) annyi hülyeséget, mint Istenről. Még soha semmivel kapcsolatban össze nem hordtak annyi ostobaságot, de ennek talán az az oka, hogy nem lehet Róla nem hülyeséget mondani.

Tudni összehasonlíthatatlanul jobb, mint nem tudni, a tudás egyetlen morzsájáról való lemondás végzetes, és beláthatatlan azoknak az embereknek a szerencsétlensége, akik ezt a döntést, a tudásról való lemondás döntését meghozzák.

Írni mindenki tud, aki ráér.

A humor tisztánlátás. Szerénység. Ragaszkodás az igazsághoz, hűség a nevetés árán ahhoz, ami van, s másként megnevezhetetlen. Nevetnivaló, oly magasan áll. Aki megnevetteti a kicsiket, az a mennyországba kerül - arra az időre, míg a gyermekek kacagnak.

Tudnom kell, hogy mit akarok, miért, szabad-e azt nekem a lelkiismeretem hangja szerint is. Hogy aztán érdemes legyen egy életen át türelmetlenkednem miatta. Vagy türelmesen várakoznom reá.

A nevetés a szemünkben lakik. Nem ismer el tekintélyt. Akkor robban ki belőlünk a legédesebben, amikor kereken megtiltják.

Irdatlan erő van benned. Valóságos hatalom. Nem biztos, hogy tudsz róla. Ez az erő néma. (...) Nem fejleszthető, eleve tökéletes. Az akaraterődhöz semmi köze. Sőt. Minél kétségbeesettebb vagy, minél szomorúbb, megvertebb, annál közelebb vagy hozzá, hogy felfedezd magadban.

Mámorító az igazi nevetés. A remény nevet, meg a tiszta ész.

A gyűlölet attól retteg a legjobban, hogy meditálunk rajta. Attól megsemmisül.