Jókai Anna

Az ember naivitása, hogy újra és újra azt reméli, rossz után csak jó jöhet. Ritkán van így. Már az is öröm, ha a rossz más, enyhébb formában, némiképp változatosabban köszönt a világra.

A múlt is létezik - valahol, egy más szférában - megcsonkíthatatlanul. Visszük a jövőbe magunkkal - de nem azért, hogy ismételjük, hanem hogy ne felejtsük, miért történhetett, ami velünk megtörtént.

Én meg merem mondani, ha tetszik valami. Nem vagyok sznob, aki először fellapozza az irodalmi lexikont, s csak azután tapsol!

Az élet nem színdarab, édes fiam... az életben az első két felvonás a lényeg... azután már nem ér a nevem.

- Csak azt tervezd előre, ami tőled függ... - De hiszen te mondtad, hogy csak erősen kell akarni... - Ez nem kaptafa. A vonzerőre nem érvényes. Az vagy van, vagy nincs.

- Hogy van ez? Mi vagyok én neked? (...) - Egy darabka élet. Tudod, mik vagyunk? Két kis tölcsér, amelyen ugyanaz a levegő áramlik át.

Az érzelem csak ürügy arra, hogy tönkretegyük egymást... aki szerelmes, az hazudik. Mindegy, mibe szerelmes. A pénzbe vagy egy csinos pofikába, vagy a saját ködgomolyagjaiba.

- Az ember a testvéreit nem válogathatja meg, de a barátait igen. - Téved. (...) A barátok mellénk sodródnak. Mindent el kell fogadni, olyan nagy az ínség.

Nézz szembe arcommal ami a te arcod is majd ha minden végesnek vége lesz ne rettenj vissza: ismerem tökéletlenségedet anyádnál is hűségesebb neked rendelt tiéd vagyok el nem veszíthetsz csak megtalálhatsz kezelhetsz levegőnek nélkülem levegőd sincs lefitymálhatsz te nékem akkor is fontos maradsz.

Szép a házasság, de minden reggel ugyanazzal a fejjel találkozni a párnán...

Semmi sem olyan káros, mint az irreális reménység.

Tudni a "nem tudást" és mégis folytatni: emberfölötti az emberben.

A legnagyobb önzés a szeretetvágy, a valódi, áradó szeretet hiányát mutatja, a környezetet csak dögleszti, sorvasztja.

Barát annak való, aki nemcsak oldódni, de oldani is képes.

A teljes reménytelenségnél a reményben-csalatkozás a rettenetesebb.