Jókai Anna

Nincs olyan kirakat, hogy séta közben oldalra ne fordítsd a fejed, és a kirakatüvegben meg ne bámuld magad.

Az alkotóerő idomíthatatlan vadállat. Ha kushad, akkor a legveszélyesebb: nem tudhatjuk, alszik-e vagy megdöglött végleg? Ha "harap", az már megkönnyebbülés.

Egy nő elviselhetetlen, ha intellektuálisan oktatni akar. (...) A szeretet, az áradó, csorduló szeretet, alkalmazkodás a végtelenségig, ez a fantasztikus.

Most tudom csak, amikor teli van, milyen üres volt a lelkem.

Ki - kicsoda? A nagy hazugságyűjtemény; a közmegegyezés felszíni terméke. Mindazonáltal imitt-amott igazságelemekkel. Mert a felszín sem merő hazugság, csak éppen nem mutatja a teljes valót; még a percnyi jelenben sem, nemhogy a folyamatot illetően. Az okozatok parádéja, az okok ismerete nélkül.

A bennünk élő örök gyermek visszavágyik az anyai biztonságba, a szeretet ölébe. Lett légyen az író, tanár, kétkezi munkás, vagy akár a felületen csillogó-villogó közszereplő. A lelke mélyén mindenki simogatásra vágyik.

Az ember pedig elég okos ahhoz, hogy a saját ostobaságát igazolja.

Ne féljünk a szívünktől és kritikátlanul ne hódoljunk be az eszünknek - ikertrónon ülnek és együtt szolgálnak. Egyik sem taszíthatja le a másikat következmény nélkül. A józan ész és a tiszta szív egymást támogatják.

Jaj annak, aki az egyetlen igazságot nem keresi. De százszor jaj annak, aki az egyetlen igazságot kisajátítva véli megtalálni.

Sírni csak az tud, aki még remélhet.

Csak lassan-lassan kezdtem eszmélkedni: semmi, amit elkövettünk, meg nem semmisíthető, és gyér minden jóvátétel. Amit létrehoztunk, azt el kell viselni. A szégyent, a tehetetlenséget. (...) Nincs feloldás visszafelé.

Humor nélkül nem lehet élni. De véges-végig "elhumorizálni" az időt: úgy meg nem érdemes.

A régi bölcsesség: "inkább ezer irigyed legyen, mint hogy egyszer sajnáljanak" - csak félig igaz. Az irigység gyűlöletet szül - ok nélküli gyűlöletet, holott még az "okkal" támadt gyűlöletet is nehéz elviselni. Volt az életemnek egy olyan szakasza, amikor az irigység engem is megkínzott, azóta az "én irigyeim" iránt megbocsátóbb és türelmesebb vagyok.

Nincs fantasztikusabb, nincs rejtélyesebb, mint a mindennapi ember, az élet maga - s az a kiirthatatlan, belénk vésett törvény, hogy az őrjítő viszonylagosságban és a megakadályozhatatlan változásban is rendíthetetlenül, csak-csak keressük a rendíthetetlenséget.

Csak az erős fordítja a szenvedést is javára.